Sztárok

A Konyhafőnök: összeomlott és sírva fakadt az egyik játékos

Sokszor, sokféle alapanyaggal láthatták már a nézők A Konyhafőnök versenyzőit dolgozni. Ám a csütörtöki adásban olyan embert próbáló feladattal kell szembesülnie a két csapatnak, hogy az egyik játékos összeomlik.

Egyre nő a feszültség A Konyhafőnök versenyzőiben, amit csütörtök este csak tetéz egy igazán nagy kihívás. “Szerintem kitaláltátok, hogy mi lesz a feladat. Egy képviselőfánk-torony építése” – mondta ki a bűvös mondatot Bernáth József, akinek szavai hallatán megfagyott a vér A Konyhafőnök játékosaiban. Bár a versenyzőknek lehetőségük volt megkóstolni a művészeti alkotásnak is beillő desszertet, a feladat így is pattanásig feszítette az idegeket, különösen a zöldeknél, ahol a csapatkapitány egy ponton összeomlott.

A Konyhafőnök: összeomlott és sírva fakadt az egyik játékos

Az Eszter irányításával dolgozó csapat többször elkezdte a tészta összeállítását, ám az sehogy sem akart összeállni, ettől pedig A Konyhafőnök versenyzője sírásban tört ki. “Nem vagyok egy feladós típus, de nem tudtam, hogy most mi lesz. Sakk-matt helyzetben éreztem magam, tudtam, hogy nem lesz kész” – törölgette könnyeit Eszter, aki mindent megtett, hogy a desszertet a legtökéletesebben helyezhessék Bernáth József, Fördős Zé és Vajda Pierre elé.

Korábban egy játékos már feladta a versenyt, mert nem bírta a feszültséget. Sándor akkor szállt ki a játékból, amikor kedvenc ételét kellett elkészítenie, ám azt nem sikerült hibátlanul. “Csak akkor tálald a szódakenyeret, ha az kifogástalan”mondta neki akkor Bernáth József, ami után a versenyző inkább úgy döntött, nem folytatja tovább.

Galériánkra kattintva megnézheted, hogyan omlik össze a csütörtöki adásban A Konyhafőnök versenyzője:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése