Sztárok

10 érdekesség Gubik Ágiról

Gubik Ági csak pár hónapja játszik a Barátok köztben, ám már nagy közönségkedvenc. A kritikusok elismerését is kivívta, kedden pedig arról röppent fel a pletyka, hogy Szellő István szívét is elrabolta. Most segítünk neked abban, hogy jobban megismerd a színésznőt.

1. Gubik Ági 1977-ben született Szlovákiában, színészi pályáját is ott kezdte, első szerepét 2001-ben a Posledná vecera című rövidfilmben kapta. Szülővárosában, Zselizen díszpolgár.

10 érdekesség Gubik Ágiról

2. Ő játszotta a főszerepet Till Attila első nagyjátékfilmjében, a Pánikban. Alakításáért pedig 2008-ben megkapta a Legjobb női főszereplő díjat a filmszemlén.

10 érdekesség Gubik Ágiról

3. Gubik Ági 2014-ben került be a Barátok köztbe, ám akkor már nem volt számára ismeretlen a sorozatszereplés, hiszen 2011 és 2013 között a Haction Grétáját formálta meg. 

10 érdekesség Gubik Ágiról

4. Idén áprilisban, fél évvel azt követően, hogy megjelent a Barátok köztben, megkapta a Televíziós Újságírók Díját. Az elismerés őt is nagyon meglepte, elmondása szerint az esélytelenek nyugalmával ment a díjátadóra.

10 érdekesség Gubik Ágiról

5. Gubik Ági három nyelven, magyarul, szlovákul és csehül folyékonyan beszél.

10 érdekesség Gubik Ágiról

6. Egy leszbikus csók után szinte felrobbant a Facebook-fiókja. Gubik Ági és Haction-beli kolléganője, Kosik Anita között az egyik epizódban elcsattant egy csók. Ezt követően rengeteg fiatal fiú írt levelet a színésznőnek, aki ezt meglepődve fogadta, de viccesnek is találta.

7. Gubik Ági kifejezetten élvezi, hogy a Barátok köztben egy negatív szereplőt alakíthat, mert nagy kihívásnak tartja egy olyan karakter megformálását, aki nagyon messze áll az ő személyiségétől.

10 érdekesség Gubik Ágiról

8. Bár Magyarországon elsősorban gazdag és sikeres nőket alakít, külföldön gyakran olyan szerepeket osztanak rá, amelyekben a társadalom perifériájára szorult embereket kell megformálnia.

9. A Borsnak egyszer elárulta, nem vágyott soha akkora népszerűségre, mint amit a Barátok közt hozott számára. Elmondása szerint zárkózott ember, ezért nagyon nehezen szokja meg, hogy felismerik.

10 érdekesség Gubik Ágiról

10. Magánéletét féltve őrzi, korábban Telihay Péter színházrendező felesége volt, egy gyermekük született, Ádám, aki már 13 éves. Kedden pedig felreppent a pletyka, talán újra rátalált a szerelem, RTL klubos kollégája, Szellő István személyében, ám ezt ők nem erősítették meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top