Sztárok

A húszévesek is testet cserélnének az 57 éves Andie MacDowell-lel

Nincs varázslat, nincs semmi szépségtrükk, Andie MacDowell keményen megdolgozik azért, hogy jó formában legyen. A legutóbbi filmbemutatóján készült képeket elnézve, megérte.

Nem csoda, hogy Andie MacDowell megkapta a dögös déli szépség szerepét a Magic Mike XXL filmben. “Nagyon pozitív fordulat, hogy ma már érett nők is bekerülnek egy ilyen filmbe. Fontos, hogy megmutassuk, a korosabb embereknek is lehet romantikus kapcsolata, lehetnek boldogok és erősek” – mondta az 57 éves Andie MacDowell a Prevention riporterének.

A Magic Mike film jelenetéből is kiderül, hogy nem a régi sztereotípiák mentén kapott szerepet Andie MacDowell, ez a videóból is kiderül:

Andie MacDowell saját bevallása szerint szereti a korát, nem érdekli, hogy közelebb van a hatvanhoz, mint az ötvenhez, legfeljebb annyiban, hogy még jobban odafigyel magára.

A húszévesek is testet cserélnének az 57 éves Andie MacDowell-lel

“Az emberek csodákat és varázslatokat várnak, amikor megkérdezik, mitől nézek ki ilyen jól. Pedig ez kemény munka. Jógázom, és világ életemben edzettem, még akkor is, amikor a három gyerekem még kicsi volt. Nehéz volt, de egy félórát tudtam futni, és már az feltöltött energiával” – állítja határozottan a mindig bomba formában lévő Andie MacDowell

A húszévesek is testet cserélnének az 57 éves Andie MacDowell-lel

Az eltelt években csak annyit változtatott a szokásain, hogy már jobban szeretne hosszú életet, mert az unokáival szeretne játszani. “Kézen állok, cigánykerekezek, és ezzel tesztelem, milyen az erőnlétem.”

A húszévesek is testet cserélnének az 57 éves Andie MacDowell-lel

Igaz, amikor valami negatív kritika éri, akkor visszaveti Andie MacDowell önbizalmát is. Annak idején például azért nem ment el a cannes-i filmfesztiválra, mert akkor született meg a második gyereke, és nem akarta, hogy a kigömbölyödött idomai miatt cikizzék.

Pedig a galériánkra kattintva azt is megnézheted, hogy az elmúlt évtizedekben semmit sem változott a színésznő, legfeljebb az ízlése javult, de ha nem írnánk oda a dátumot, nehéz lenne eltalálni, melyik fotó mikor készült:

Megnézem
Összes kép (1)

A húszévesek is testet cserélnének az 57 éves Andie MacDowell-lel

Fotó megosztása:

“Ma már ezt másképpen látom, de akkor nagyon zavart. Egy másik ilyen élményem az volt, amikor hajfestékreklámra kértek fel, én meg mondogattam magamnak, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért foglalkoztatnak. Közben meg még negyvenévesen sem volt őszhajszálam. Mondjuk, most már más a helyzet” – ismerte el mosolyogva Andie MacDowell.

A színésznőnek mindig is a haja volt az egyik védjegye, Andie MacDowell azonban egy időben meg akart szabadulni a göndör fürtjeitől, ezért egyenesítette a haját. Akkor pedig már inkább hasonlított Demi Moore-ra, mint saját magára.

Kattints a galériára, hogy egyetértesz-e:

Megnézem
Összes kép (1)

A húszévesek is testet cserélnének az 57 éves Andie MacDowell-lel

Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése