Sztárok

Mi a közös Oprah-ban, Obamában és Katy Perryben?

Az, hogy mindannyian kipróbálták a marihuánát. A Marijuana Policy Project nevű szervezet minden évben összeállítja az 50 legbefolyásosabb füvező listáját, közülük szemezgettünk.

Az MPP listájára amerikai hírességek kerülnek fel, az idei összeállításba számos politikai szereplő is bekerült. Sokuk Magyarországon csaknem teljesen ismeretlen, ezért olyanokat válogattunk ki, akiknek a nevét nem kell nagyon magyarázni.

A lista legismertebb nevei

Nem meglepő, hogy az MPP listájának első helyét a jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama foglalja el, aki már a választási kampánya során elismerte, hogy egyetemen bele-beleszívott egy-egy spangliba (az egyetemi ismerősöktől származó, meg nem erősített információk szerint az USA 44. elnöke ennél jóval gyakrabban élt a marihuánával).

Az USA, illetve talán a világegyetem legbefolyásosabb talkshow-házigazdája, Oprah Winfrey ennél távolságtartóbban reagált,amikor megkérdezték tőle, hogy mikor fogyasztott utoljára marihuánát: “hát, talán 1982-ben, úgy hallom, azóta sokkal jobb lett a cucc!”

“A fű nem mindig ért velem egyet, még annál is sokkal furább leszek, mint amilyen általában vagyok” – ezt már az énekesnő Katy Perry mondta, aki kaliforniai lányként alighanem gyakrabban gyújt rá.

Stefani Joanne Angelina Germanotta neve talán elsőre nem cseng ismerősen, de ha Lady Gagaként hivatkozunk rá, akkor bizonyára mindenki tudja, kiről van szó. Az extravagáns énekesnő szájából talán nem meglepő a mondat, amely szerint: “sokat szoktam szívni, amikor új dalokat írok”.

Üzletemberek, sportolók

A sportolók droghasználata jellemzően a dopping, illetve a keményebb szerek, mint például a kokain használata révén kerül be a köztudatba. A legismertebb füvező sportoló eddig Michael Phelps volt, akiről a Twitterre is kikerültek képek, amelyeken vízipipázott. Az MPP listáján azonban szerepel a Cleveland Cavaliers szupersztárja, a kosárlabdázó LeBron James is, aki saját bevallása szerint egyszer csapattársaival szívott be, szülővárosában, az ohiói Akronben.

A Microsoft egykori első emberéről, Bill Gatesről szóló How Microsoft’s Mogul Reinvented an Industry — and Made Himself the Richest Man in America című könyv tanúsága szerint a bolygó egyik leggazdagabb embere sem vetette meg a füvet, illetve egyéb drogokat is kipróbált.

A Reuters 1997-ben készített interjút a gazdasági élet egyik globális színtéren is aktív magyar gyökerű szereplőjével, Soros Györggyel, aki elárulta, hogy kipróbálta a marihuánát, sőt, élvezte is a hatást, ám nem vált szokásává a füvezés, illetve már a kilencvenes évek végén is azt állította, hogy hosszú ideje nem fogyasztott semmi effélét.

Az USA 43. elnöke, George W. Bush, a republikánus párt színeiben nyerte el kétszer is a megbízást (ennek körülményeibe most ne menjünk bele), tehát a konzervatív oldal képviseletében költözött be a Fehér Házba. Elődje, Bill Clinton emlékezetes módon azt válaszolta a marihuána-fogyasztást firtató kérdésre, hogy “kipróbálta, de nem tüdőzte le”. Ifjabb Bush elnök ugyanerre a kérdésre a következő választ adta: “nem szeretnék erre válaszolni, mert nem szeretném, ha egy fiatal gyerek kipróbálná, amit én megtettem”. Hogy ennek a pontos jelentése micsoda, azt mindenkinek a saját belátására bízzuk.

Hollywood és New York

A filmfőváros lakói talán nem meglepő módon jóval szabadelvűbb életet élnek, mint az USA többi részének polgárai, ezért aligha lehet meglepő, hogy a jelenlegi legjobban kereső színésznőt, Jennifer Lawrence-t “gyanús, kézzel sodort” cigaretta szívása közben szpottolták Hawaiin. Matt Damon ennél jóval nyíltabban kezelte a témát, amikor megkérdezték, hogy milyen körülmények között szívott életében először: “anyukámmal és a mostohaapámmal szívtam be, otthon” – szigorú neveltetés, mi?

Az Oscar-díjas Matthew McConaughey marihuána-fogyasztása talán azért sem meglepő, mert jó barátságban van Woody Harrelsonnal, aki az amerikai legalizáció egyik élharcosának számít. McConaughey-t viszont 1999 októberében konkrétan letartóztatták, miután a lakásából hangos zene szűrődött ki, ezért az egyik szomszédja ráhívta a rendőröket, akik marihuánát találtak a színésznél.

Az talán érdekesebb, hogy New York előző polgármestere, a milliárdos üzletember Michael Bloomberg egyenesen a New York Times-nak adott nyilatkozatában válaszolt arra a kérdésre, hogy szívott-e már füvet. A válasz így hangzott: “naná, hogy szívtam. És élveztem is!”

Az Egyesült Államokban jelenleg 4 államban (Alaszka, Colorado, Oregon, Washington), illetve a főváros Washington DC-ben legális a füvezés, 11 további államban pedig dekriminalizálták a fogyasztást.

További cikkek a füvezésről az NLCafén: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top