Sztárok

Komoly perre számíthat Schobert Norbi

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége ügyvédhez fordult Schobert Norbi könyve miatt. Komoly perre lehet számítani – írja a Bors.

Schobert Norbi nem lepődött meg a lépésen, és egyből rávilágított, hogy szerinte mi lehet a dolog oka. “Az ok: a szövetség nyíltan kijelentette, hogy a gyerekeknek cukrot kell fogyasztania, mert az serkenti az agyat és jó kedélyállapotot okoz. És azt is papírra vetettem, hogy a Magyar Édességgyártók Szövetsége is támogatója a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének. Ez a honlapjukon is fent van” – mondta el a Borsnak Norbi.

A Magyar Dietetikusok Szövetsége másképp vélekedik. “Jogtalanok az állításai, jó hírnév sértése miatt az ügyvéd keresni fogja őt, és peren kívüli megegyezésre törekszünk majd. Ha nem sikerül megállapodni, jogi útra tereljük a dolgot!” – mondta Kubányi Jolán, a szövetség elnöke.

Érdekesség, hogy a Brit Dietetikusok Szövetsége épp a napokban hívta meg a szervezet 80. születésnapjára Norbit, aki munkássága kapcsán pozitív példaként kapott meghívást az eseményre. Minderről a magyar szövetség nem tudott, de így reagált: “Nem tudok Norbi angliai meghívásáról. De megjegyzem, szakmai szempontból ő nem releváns. Ő csak egy edző!”

“Edző és ötletgyáros vagyok – én így gondolom. De élelmiszer-ipari mérnökökkel, orvosokkal, dietetikusokkal dolgozom hosszú évek óta” kommentálta Schobert Norbi, aki szerint a szövetség már korábbi könyve megjelenésekor rászállt.

Komoly perre számíthat Schobert Norbi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top