Sztárok

Fejlemények Harangozó Teri állapotáról

Ismerősei napról napra jobban aggódnak Harangozó Teri állapota miatt. Az énekesnő még mindig nem ébredt fel a kómából, ráadásul úgy tűnik, hogy még nagyobb a baj, mint azt bárki korábban gondolta.

Klapka György szerint sokkal nagyobb a baj, mint azt bárki gondolná! A múlt héten rohammentő szállította kórházba Harangozó Terit, aki otthonában lett rosszul. Akkor hátsófali infarktusra gyanakodtak, a Bors későbbi információi szerint azonban nem emiatt kellett megműteni.

“Több lap is azt írta, hogy infarktusa volt, de ez nem igaz. Még egy órája sincs, hogy megműtötték, de nem a szívével!” – mondta akkor a bennfentes a napilapnak. Ezt az információt támasztja alá Klapka György is, aki úgy tudja, hogy a régről ismert kedves barát, Harangozó Teri nem csupán keringési zavarokkal küzd, hanem annál súlyosabb, gyógyíthatatlan kórral harcol.

Fejlemények Harangozó Teri állapotáról

“Teri nagyon beteg. Gyógyíthatatlan betegsége van, és ha bármiben tudok neki segíteni, akkor fogok is. Nagyon régről ismerem és kedves barátom volt mindig. Csupa szív ember, aki vidám és életerős, remélem, jobban lesz” – mondta Klapka György, aki aranysóval segítene Harangozó Teri életminőségének javításában.

“Az aranysó segít meghosszabbítani és javítani a rákos betegek életét. Szeretnék Terinek segíteni, adni fogok neki, ha felébred, hogy jobban érezze magát. Ha nem is használ majd, ártani biztosan nem fog” – magyarázta aggódó hangon Klapka György aki körülbelül egy hete beszélt utoljára Harangozó Terivel. Az énekesnő, sok ismerőse mellett, neki is ígéretet tett, hogy felhívja a kórházból, ha jobban lesz. De eddig Klapka György telefonja sem csörrent meg.

Fejlemények Harangozó Teri állapotáról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top