Sztárok

Emmy 2015 : Mellkisebbítés után ilyen a Modern család sztárja, Ariel Winter

Még csak 17 éves Ariel Winter, de máris átesett egy mellműtéten. És az ő esetében nem a Hollywoodban megszokott mellnagyobbításról van szó, hanem éppen ellenkezőleg.

A Modern család sztárja, Ariel Winter csak a hátrányát látta annak, hogy igazán nagy melle volt. A sorozatban Alex Dunphyként bő pólókban kellett járnia, és a forgatási napok végére a fájdalom elviselhetetlen volt.

“Nem igazán tudtam már sokat állni, mert akkor annyira fájt a hátam és a nyakam, hogy azt hittem, megőrülök, és már gerincproblémám is volt. A műtét óta új embernek érzem magam” – mondta Ariel Winter az Emmy 2015 előbuliján, ahol a műtétje óta először láthatta a nagyközönség.

Mellkisebbítés után így néz ki a Modern család sztár, Ariel Winter

A 17 éves Modern család-sztár korábban 70G méretű melltartókat hordott, és állítása szerint a mostani 75D mérettel már teljesen elégedett.

Korábban nagyobb mellem volt, mint bármelyik Modern család-szereplőnek. A közös fotókon kellemetlenül éreztem magam.

“Korábban állandóan feszes ruhákat kellett hordanom, ami néha már illetlennek tűnt” – mesélte az Emmy 2015 gálán Ariel Winter, aki a forgatásokon egyszerű pólókat és laza felsőket visel a szerepe kedvéért. 

Mellkisebbítés után így néz ki a Modern család sztár, Ariel Winter

“Volt, aki meg is szólt, hogy ennyi idősen nem szabadna ezekben a ruhákban feszíteni. Ha pedig egy dekoltált ruha volt rajtam, akkor a melleim gyakorlatilag uralták a képeket.”

 

A műtét előtt Ariel Winter így nézett ki a vörös szőnyegen
A műtét előtt Ariel Winter így nézett ki a vörös szőnyegen

Az Emmy 2015 bevonulásán Ariel Winter átváltozása még látványosabb volt.

Mellkisebbítés után így néz ki a Modern család sztár, Ariel Winter

A párja, Laurent Caude Gaudette támogatta a Modern család sztárját a műtét idején, ami megerősítette a szerelmüket.

Mellkisebbítés után így néz ki a Modern család sztár, Ariel Winter

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top