Sztárok

Kiesett Király Viktor a Voice-ból

Király Viktor emelt fővel távozhat a Voice-ból. Elképesztő utat járt be, de magyar idő szerint csütörtök hajnalban már nem jutott tovább a következő fordulóba.

A Gwen Stefani által korábban elrabolt Király Viktor nemrég elmondta, hogy már most is nagy álma teljesült azzal, hogy bejutott az amerikai Voice legjobb húsz versenyzője közé. A TOP 12-be már nem sikerült továbbjutnia, de ameddig elért, az is hatalmas teljesítmény! #gratulálunk

Az NBC csatornája külön élő show-t szentelt annak, hogy bejelentse ki az a 12 énekes, akik tovább folytathatják a versenyt. A műsorban elsőként Gwen Stefani csapatát hallhattuk énekelni. A közös produkció után azonban jött a neheze. Hat versenyzőből ugyanis csak három juthatott tovább. Ketten a nézők szavazata alapján mehettek a legjobb 12-be, egyet pedig mentoruk, Gwen Stefani menthetett meg.

Kiesett Király Viktor a Voice-ból

A hétfőn (nálunk kedd hajnalban) hatalmasat énekelő Király Viktor azonban nem kapott elég szavazatot a nézőktől és sajnos Gwen Stefani sem őt mentette meg ezúttal.

“Nagyon büszke vagyok rátok, aki eddig eljutott, annak már most fantasztikus lehetőségei lehetnek és remélem tudtok élni vele. Kiábrándító, hogy nem jöhet mindenki velem tovább, de választanom kell, és azzal, hogy ennyit beszélek, csak az időt húzom, nagyon nehéz dönteni, de a szívemre kell hallgassak. Korint viszem tovább” – mondta Gwen Stefani összekulcsolt kézzel.

Kiesett Király Viktor a Voice-ból

Király Viktor elképesztő teljesítményt nyújtott heteken, és amit mi nem láthattunk, hónapokon át, hiszen ahogy azt korábban az NLCafénak is elmondta, már körülbelül tíz hónapja járt a Voice castingjaira. Mentorai, mert ugye először Adam Levine csapatát választotta Király Viktor, többször hangsúlyozták, hogy fantasztikus énekes és előadó. Nincs miért szomorkodni tehát, a legjobb 12 nem sikerült, de Király Viktor ott volt a 20 legjobb között. #kalapotemelünk

Kiesett Király Viktor a Voice-ból

Az énekes röviddel a kiesése után a rajongóknak is megköszönte a támogatást, és mint írja, nem szomorkodik.

“Hát sajnos nem sikerült továbbjutni ma este, viszont innentől kezdve csak előre halad az út! Pontosan ezt akartam elérni, hogy megismerjenek! És hat ez sikerült! Még mindig hihetetlen hogy ilyen emberekkel tudtam együtt dolgozni, és remélhetőleg nem ez volt az utolsó alkalom! Remélem, büszkék vagytok rám! És csak hangsúlyozom, hogy ez még mindig csak a kezdet! Köszönöm mindenkitől a rengeteg szeretetet amit kaptam! Teljesen boldog vagyok, hogy eddig is eljutottam!”  írta Király Viktor a közösségi oldalán.

Hello #viktorydreamers so I may have not won tonight but definitely won for the rest of nights because I have all of you…

Szerző: Viktor Király2015. november 11.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top