Sztárok

Gyermeket vár Damu Roland felesége

Harmadszor is apa lesz Damu Roland. A színész felesége az ötödik hónapban van.

Régóta szeretett volna gyermeket Damu Roland és felesége, Edina. A börtönből idén szabadult Damu Rolandnak ez lesz a harmadik gyermeke. A baba tavasszal fog megszületni – írja a Blikk.

“Roland áprilisban szabadult, végig téma volt a baba közöttünk, de türelmesnek kellett lennünk, hiszen Roli pánikbeteg volt, várni kellett, hogy szervezetéből kiürüljenek a gyógyszerek” – mondta a Damu Roland felesége, aki júliusban balesetet szenvedett.

Edina saját elmondása szerint gondosan számolgatta a hónapokat, hogy lejárjon az idő szep­temberre. “Ennek ellenére már augusztusban teherbe estem.”

A lap szerint az asszony családjában több ikergyermek így van, így a házaspár erre a lehetőségre is felkészült. “Bár három gyermeket tervezünk, mégis féltettem a feleségemet az ikerterhességtől, hiszen a kora miatt így is veszélyeztetett terhesnek számít. Az első ultrahangon aztán kiderült, hogy csak egy babánk lesz. Sírva fakadtam az örömtől, a picinyünknek járt a keze-lába, akár egy karateharcosnak” – mondta Damu Roland a lapnak.

Gyermeket vár Damu Roland felesége

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top