Sztárok

Elképesztő állítások hangzottak el az Oszter Sándor elleni tárgyaláson

Oszter Sándor állítólagos ittas vezetése volt napirenden a színész csütörtöki tárgyalásán – írja a Blikk.

A tetteiért bíróság előtt felelő Oszter Sándor csütörtöki tárgyalásán állítólagos ittas vezetése volt napirenden. A bíróságon több tanút is meghallgattak, többek között azt a rendőrtisztet, aki kihallgatta az eset után Oszter Sándort. A rendőr elmondta, hogy a kihallgatás elején a vád alatt lévő Oszter Sándor azt állította, hogy FBI-ügynök, vagyis félig-meddig kollégák. A rendőrtiszt állítása szerint ezenfelül az óriási adóssággal rendelkező Oszter Sándor mindenkivel szkanderezni akart – írja a Blikk.

“Én soha egyetlen szóval sem tagadtam, hogy fogyasztottam alkoholt, de nem a baleset előtt, hanem a baleset után. Ez az eljárás hatalmas károkat okoz nekem, mert amióta nincs jogosítványom, horribilis összegeket költök taxira és fuvarokra, hogy eljussak a fellépéseimre” – mondta Oszter Sándor, akinek felesége nemrég stroke-ot kapott.

Elképesztő állítások hangzottak el az Oszter Sándor elleni tárgyaláson

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top