Sztárok

Húszmillió: Hajdú Péter kisujjból kirázta

Hajdú Péter ismét énekel, de mielőtt bárki kiszaladna az országból, megnyugtatjuk, hogy lesz segítsége, és szerencsére megint nem veszi magát komolyan a szerepben.

Nem akármilyen szilveszteri produkcióhoz állt össze a fura szemüveggel is hódító Hajdú Péter és Jolly. “Hajdúnak a Pam-Pam”. A Frizbi műsorvezetője egyszer már az ujja köré csavarta az országot nem mindennapi ének- és tánctudásával, talán nem véletlen, hogy a karatét is kiválóan művelő Hajdú Péter és csapata a Frizbi Szilveszteri műsorába leakasztotta a szögről a már bevált receptet. Sőt mindezt meg is fejelték, hiszen egy legendás dalhoz nyúltak.

Húszmillió: Hajdú Péter kisujjból kirázta

“A fellépéseimen Suzyval éneklem a No roxa ájt, Böde Dani kedvéért egyszer már alakítottunk a szövegen, most Hajdú kedvéért is megtettük ezt. A felvételre ráadásul Peti megkapta azt a zakót, amiben a dalt írtam, és a saját napszemüvegemet is kölcsönadtam neki. A felvétel előtt egyszer próbáltuk csak el a duettet, majd második körben már rögzítettük is. A végeredményről legyen elég annyi, hogy amennyire a színpadról én láttam, az operatőrök is alig bírták tartani a kameráikat a nevetéstől. De, erről szól a Szilveszter” – mondta mosolyogva Jolly a Hajdú Péterrel közös műsor forgatása után.

Húszmillió: Hajdú Péter kisujjból kirázta

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése