Sztárok

Heidi Klum és Seal újra együtt – ki hitte volna?

Karácsonykor vacsorázni vitte négy gyerekét Heidi Klum és Seal. Négy évvel ezelőtt váltak el, és akkor hetet-havat összehordtak a másikról, a viszonyuk pedig azóta sem túl jó. Lehet, ez mostantól megváltozik?

A 42 éves, szőke divatikonról az utóbbi időben kizárólag akkor cikkeztek, ha léha öltözetben tűnt fel itt-ott-amott – decemberben például kiderült, hogy Heidi Klum egy szál tangában is túlöltözöttnek érzi magát, de ez sok mindent nem mond el a magánéletéről. Egy ideje ezen túl szinte semmit nem lehetett tudni róla, pusztán annyi látszott, hogy a gyerekeit meccsre és iskolába hordja, azaz pont úgy viselkedik, mint egy hétköznapi családanya. Volt férjével, Seallel pedig már jó ideje egy lapon sem említették a nevét, ezért is volt meglepő, amikor karácsonykor meghitt csókot váltottak egymással. 

http://shoppingresources.tumblr.com/post/135912432214/heidi-klum-and-seal-lip-smackin-christmas

De hogy keveredtek egyáltalán össze? Kiderült, hogy négy gyereküket vitték el egy Beverly Hills-i étterembe, bennfentesek pedig elmondták, hogy az utóbbi időben egyre többször szerveznek közös programot, pedig anno még az is nehezen ment nekik, hogy hétvégenként átadják egymásnak a gyerekeket, nemhogy szóba is álljanak, és beszéljenek a velük kapcsolatos dolgokról. 

Heidi Klum és Seal újra együtt? (még kép kell)

Heidi Klum és Seal szerelméről anno senki nem gondolta volna, hogy véget érhet, az amerikai bulvárlapok sokszor nevezték őket Hollywood legboldogabb párjának, sőt egyben a legviccesebbnek is. De Seal és Heidi Klum mégis beadta a válókeresetet a sztárvilágban szokásosnak nevezhető kibékíthetetlen ellentétetekre hivatkozva. 

Meglepő lépés volt ez, hiszen annó a házasságuk hét éve alatt minden évben újra megerősítették esküjüket, ráadásul tematikusan, különböző bulikat szerveztek ilyenkor a barátaiknak, általában pazar tengerparti nyaralóhelyeken. 2010-ben például már mindenütt úgy cikkeztek az “unalmasan ismétlődő” eseményről, hogy Heidi Klum és Seal MÁR MEGINT házasodtak.

Hogy most mitől lettek megint jóban, egyelőre nem tudni, de elképesztő fordulat, hogy együtt vacsoráznak. Kígyót-békát dobáltak egymásra a válásuk óta, de egyszer egy ismerősük megjegyezte, hogy gyűlölködni is pont olyan szenvedélyesen tudnak, mint ahogy szerették egymást. Lehet, hogy a gyűlöletből ismét szerelem lett, és hamarosan megint együtt lesznek? A gyerekeik biztos örülnének, ha szüleik ismét közös fedél alatt laknának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top