Sztárok

Both Miklós, A Dal 2016 zsűritagja: néha elhallgatok egy-két megjegyzést

Both Miklóst A Dal 2016 zsűrijében ismerheti meg közelebbről a televízió közönsége, de mivel ez nekünk nem volt elég…

A Dal 2016 műsorát minden szombaton körömrágva várjuk, hogy végre megtudjuk, ki lehet az, aki idén Svédországba utazhat, és hazánkat képviselheti az eurovíziós dalversenyen. A zsűritagok véleményét pedig hol osztjuk, hol szorozzuk magunkban, de mindenképpen szeretünk vitázni a készülékkel. Both Miklós a 2016-os Dal show-műsorának egyik legújabb zsűritagja, az NLCafénak elmesélte, miként működnek az asztal mögötti kulisszák.

“Az a helyzet, hogy nemrég eltörött a lábam, így néha nehézkes a mozgás, de már azt érzem, hogy egyre könnyebb lesz – kezdte Miklós mosolyogva. – Igyekszem egyébként mindig a saját jól bevált pontrendszeremhez igazodva jutalmazni a dalokat. Ettől nem térek el, de természetesen, ha esetleg azt érzem, hogy egy produkció nem sikerült olyan jól, akkor én már nem taposok még egyet a zenész lelkén. Nem segítek show-t csinálni a kellemetlen helyzetből. Mindenki érzi ezt úgyis, természetes dolog, én rendszeresen állok színpadon, éreztem már, hogy nem a legtökéletesebb a produkcióm. Így ilyenkor inkább csak a pontszámmal mondom el, hogy ez nem sikerült. Inkább igyekszem itt is segíteni az előadók munkáját a tanácsokkal, ha kell.”

 

Both Miklós a Dal zsűrije (Fotó: MTVA)
Both Miklós, a Dal zsűritagja (Fotó: MTVA)

Both Miklós elmesélte, hogy számára hol kezdőik a zene, mi az a plusz, amit érezni kell, miközben az ember átadja magát a ritmusnak. Persze tökéletes recept erre nincs, hiszen akkor mindenki úgy csinálná, de egy bizonyos érzéssel minden egy másik dimenzióba helyezhető.

“Sokszor azt veszem észre a mai zenékkel kapcsolatban, hogy nincs mögötte olyan tartalom, olyan plusz, ami miatt megfog. Ez persze általánosan igaz, nem az induló dalokra gondolok, hiszen ezek már egy előzetes rostán átestek. Az nem elég, ha valaki ért a zenéhez, ért a szövegíráshoz vagy ért a színpadi mozgáshoz. Teremteni kell tudni, és ez a legnehezebb, nagyon kevesen értenek hozzá. Ez egy olyan felsőbb rendű és összetett dolog, ami sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy ráérezzen, vagy csak egyszerűen a zsigereiben legyen. Természetesen ilyen átütő dalt keresünk a műsorban is, és én magam a világban is.”

Both Miklós ugyanis gyakran a nagyvilágban gyűjt népdalokat, és a zenekultúra iránt érdeklődve már a fél világot bejárta. Kínában, Ukrajnában, a világ legeldugottabb legelzártabb területein járt már. Legutóbb épp egy kellemetlen élményben volt része, ugyanis eltörte a lábát, miközben egy patakon kelt át.

“Fiatal egyetemista koromban én már koncerteztem a zenekarommal, míg a többiek Erasmus programon voltak, vagy bármilyen más, hosszabb külföldi úton. Én akkor nem tudtam elmenni, de láttam, hogy a többi társam teljesen kicserélve, önmagát túllépve és rengeteg élménnyel tér haza. Nem akartam megfosztani magam ettől az élménytől, ezért határoztam el, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal, és mivel imádom a zenét és szeretek utazni, így a világ legeldugottabb tájait fogom felkutatni.

A 2016-os Dal zsűrije: Pierrot, Zséda, Frenreisz Károly, Both Miklós
A 2016-os Dal zsűrije: Pierrot, Zséda, Frenreisz Károly és Both Miklós

Volt szerencsém még a mostani ukrajnai események előtt eljutni egy kis falucskába, ahol hihetetlen jó élményeket szereztem. Néhány ott élő asszonnyal tudtam tartani a kapcsolatot. Nemrég mesélték, hogy a forrongások miatt rettenetes borzalmakat éltek át, a pincében kuporogtak napokig, krumplik között, és azon gondolkodtak, hogy érdemes-e élni. Azzal, ha elmegyek ilyen helyekre és megismerek embereket, szorosabbra fűzök kapcsolatokat, és esetleg elmesélem a történetüket, remélem, némiképp segítek rajtuk azzal, hogy elmondom, mire lenne szükségük, mert olyan kincset őriznek, ami kevés van a világban.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése