Sztárok

Így nyeri meg Pachmann Péter a Nagy Duettet

Ha a szívünkre tesszük a kezünket, biztosan nem Pachmann Péter és Péter Szabó Szilvia az, akitől azt vártuk, hogy az egyik legszórakoztatóbb páros lesz. Aztán most leesett az állunk.

A Nagy Duettben néha már az is éppen elég meglepő, ha a páros mindkét tagja énekel a produkció alatt, hiszen amatőrök versenyeznek. Fontosabb a szórakozás és a lelkesedés, de ezúttal minden egyben volt.

Így tuti Pachmann Péter nyeri a Nagy Duettet

Pachmann Péternek is sikerült elengednie magát, lazán végigbulizta az egész Surda-dalt, ráadásul még csak nem is fület bántóan hamisan énekelt. És azok a mozdulatok!

Így tuti Pachmann Péter nyeri a Nagy Duettet

Péter Szabó Szilviának a táncos rész sem okozott kihívást, hiszen annak idején néptáncot tanult, viszont arra aztán senki nem számított, amit Pachmann a színpadon produkált.

Így tuti Pachmann Péter nyeri a Nagy Duettet

A zsűri is állva tapsolt nekik, ebben a Nagy Duett-évadban először.

Így tuti Pachmann Péter nyeri a Nagy Duettet

Mindez a páros mindkét tagjának jólesett, nem is beszélve a rengeteg bókról. Kiderült, hogy Pachmann Péter nemcsak lelkesen gyakorol, de sokat fejlődött a próbák alatt. “Peti egy hónap alatt másfél oktávval feljebb skálázik, ennél a dalnál két hanggal ment feljebb, mint a skála legteteje, és nem tudom, hogy csinálja” – mondta az énekesnő, és lelkes taps fogadta a mondandóját.

Így tuti Pachmann Péter nyeri a Nagy Duettet

Ahogyan sok hozzászóló megjegyezte: az sem lenne csoda, ha ez a páros nyerné meg az egész Nagy Duettet, mivel hangjuk is van, ráadásul ott a meglepetésfaktor, hiszen Pachmann Pétertől nem vártunk ekkora bulit, nem is tudtuk, hogy ilyen laza és szórakoztató tud lenni.

Így tuti Pachmann Péter nyeri a Nagy Duettet

Érdemes meghallgatni az egész előadást, ami rögtön indul, ha a videóra kattintasz:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top