Sztárok

Kovács Lázár Britney-ként tündököl

Komolyan vette a felkészülést Kovács Lázár, aki koreográfussal gyakorolta be Britney Spears egyik legismertebb dalát.

Már csak néhány napot kell várni arra, hogy megnézzük, milyen Britney Spears lesz Kovács Lázár. Egy biztos, semmit sem bízott a véletlenre a Showtime Hajdú Péterrel műsor felvételén. 

Kovács Lázár Britneyként tündököl

“Nincs higanymozgásom, de szeretek táncolni. Csilla, a koreográfus ismerősöm segített betanítani néhány mozdulatot” – mesélte el Lázár chef, aki hétköznap a sztárokat szívatta a Hal a tortán-ban, de ő maga is szívesen vesz részt bármilyen szórakoztatásban. 

Kovács Lázár Britneyként tündököl

“Nem vagyok félénk, sok mindent bevállalok, mert szeretek szórakoztatni. Nem bánom, ha rajtam nevetnek, fontos a jó hangulat.”

Azért viszont kifejezetten hálás, hogy csak Britney mozdulatait kellett leutánoznia, és nem pedig az öltözékét. Így kifejezetten jól érezte magát a szájkarateversenyen. 

Kovács Lázár Britneyként tündököl

“Családi körben is sikert arattam, a gyerekeim élvezték, hogy apa gyakorol.”

Kovács Lázár Britneyként tündököl

Kovács Lázár korábban a Nagy Duettben már bizonyíthatott, hogy mennyire tud énekelni, de ezúttal ugye csak tátika lesz, ami mostanában egyre népszerűbb külföldön is. A felkészülés alatt a séf ezeket a felvételeket is megnézte, többek között az egyik leghíresebbet, Dwayne Johnsont, aki Taylor Swift számával aratott hatalmas sikert. 

Hogy végül Hajdú Péter Vogue-előadása lesz a nyerő, vagy Kovács Lázár Britney Spearse, az a vasárnap esti műsorból kiderül. 

Kovács Lázár Britneyként tündököl
Kovács Lázár Britneyként tündököl

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top