Sztárok

Kiderült, ki volt valójában a Vasálarcos

Paul Sonnino kaliforniai történelemprofesszor azt mondja, hogy megfejtette, kit rejtett a híres franciaországi vasálarc. Most jelenik meg könyve a Vasálarcosról, ezért érdekében állhat ilyet állítani.

A romantikus regényekben és amerikai filmekben úgy maradt fenn a Vasálarcos legendája, hogy 1638 szeptemberében XIII. Lajos francia király felesége, Ausztriai Anna ikerpárt szült. Az egyik lett a trónörökös, XIV. Lajos, a másikat viszont szigorú őrizet alatt tartották – írja az Index. A vasálarcot akkor kapta az egyik testvér, amikor hasonlítani kezdett a trónörökösre. Voltaire után Dumas is írt róla. Leonardo DiCapriót is láthattuk a Vasálarcos szerepében.

A feljegyzések szerint a Vasálarcos 1703-ban halt meg, így évtizedeket élhetett a maszkban – ezt az esetet vizsgáló orvosszakértők nemigen tartják lehetségesnek. Több történész szerint is a fogoly neve Eustache Dauger volt. Sonnino szerint a rabnak csak néha kellett álarcot viselnie, és akkor is selyemmaszkot, nem pedig vasból kovácsoltat. Sonnino szerint a fogoly valószínűleg valakinek az apródja volt, aki olyat látott, mondott vagy tett, ami gazdája érdekeibe ütközött. A professzor arra jutott, hogy az álarcos Jules Mazarin bíboros apródja volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top