Sztárok

Azt is tudjuk, milyen alsót hord – Bill Clinton 70 éves

Amerikának rég nem volt jellegtelen elnöke, de ha színes egyéniségről van szó, a ma hetvenéves Bill Clinton mellett elődeinek és utódainak is nehéz labdába rúgni.

Ha van jelző, ami nehezen egyeztethető össze az Egyesült Államokkal, az az unalmas, és ez még a politikára is igaz, méghozzá egészen a legfelsőbb szintekig, hiszen ha végigpillantunk az elnökökön, elég nehéz lenne a szó klasszikus értelmében vett sótlan alakot találni köztük. A ma hetvenéves Bill Clinton pedig még ebből a sorból is fölfelé lóg ki – nem véletlen, hogy vallásos konzervatívok annak idején az “MTV-elnök” jelzőt is ráaggatták. Ők ezt persze nyilván nem bóknak szánták, de ettől még sok szempontból igazuk volt akkor is, ha nem tekintünk értékítéletként a megállapításra. Íme a születésnapos legfőbb zenetévé-kompatibilis húzásai és vonásai.

Becenéven jutott be a Fehér Házba

Amerikában persze a becézésnek is más a súlya és a megítélése, mint a világ más tájain, de az azért még arrafelé is laza, hogy valaki Vili néven elnököl, nem? Képzeljük csak el, hogy mondjuk George W. Bush Georgie-ként vonul be a történelembe.

Clinton és kutyája Buddy
Clinton és kutyája, Buddy

Nemcsak zenél, büszke is rá

Konkrétan emiatt is kapta az MTV-s jelzőt. Mint azt mindenki tudja, Bill Clinton kitűnő szaxofonos, de emiatt még valószínűleg nem gúnyolódtak volna rajta – ahhoz az is kellett, hogy elnökjelöltként elmenjen egy show-műsorba, és elfújja a Heartbreak Hotelt. Wayfarer napszemüvegben.

Ez a fellépés amúgy nem csak annak idején segített neki abban, hogy szimpátiát keltsen a fiatalabb generációkban – 2012 nyarán pihent, kreatív és szabadidővel is jól eleresztett internetezők a híres felvételt felhasználva Bill Clinton szájába adták az M83 slágere, a Midnight City szaxofonszólóját, újabb popsikerekkel ajándékozva meg a népszerűségben máig verhetetlen Bill Clintont.

Sőt, Grammy-díjra is jelölték

Igaz, ezt nem zenei teljesítményével, hanem a Giving: How Each of Us Can Change the World című hangoskönyvével érte el 2008-ban, de kicsire nem adunk.

Azt is tudjuk, milyen alsót hord – Bill Clinton 70 éves

Nagy gyűjtő

A popkultúrának szerves része a gyűjtőszenvedély is, és Bill Clinton ezzel sem marad adósa sem magának, sem a világnak. Az érmekollekcióját mondjuk nem neveznénk MTV-kompatibilisnek, de a miniatűr és valódi szaxofonokból összehozott gyűjteménye már bőven játszik.

Clinton ajándékba kap egy szaxofont a belga Dinant városától
Clinton ajándékba kap egy szaxofont a belgiumi Dinant városától

Rajongó típus

Méghozzá minden szempontból: Elvis Presley-ért éppúgy odavan, mint egy-két nagy politikusért és közéleti figuráért. Martin Luther King I have a dream-beszéde például akkora hatással volt rá, hogy szó szerint megtanulta, 16 évesen pedig konkrétan átverekedte magát egy csomó emberen, hogy kezet rázhasson John Fitzgerald Kennedy elnökkel.

Clinton és J.F. Kennedy
A fiatal Bill Clinton és J. F. Kennedy

Beismerte, hogy füvezett

Ezzel mondjuk nincs egyedül az amerikai elnökök között, ráadásul elég béna módon azzal próbálta enyhíteni a vallomását, hogy nem tüdőzte le, de a tény ettől még tény.

Azt is tudjuk, milyen alsót hord – Bill Clinton 70 éves

Mindig fiatal volt az aktuális posztján

70. születésnapján (amikor kézremegése miatt külön cáfolnia kellett Bill Clintonnak, hogy Parkinson-kóros lenne) ebbe persze már kicsit furcsa belegondolni, de ettől még tény. 1978-ban 32 évesen ő lett az Egyesült Államok addigi legfiatalabb kormányzója, 1992-ben pedig a harmadik legfiatalabb elnökként állt az ország élére.

Sokat tett a melegekért

Bill Clinton volt az első amerikai elnök, aki nyíltan meleg tisztviselőket nevezett ki – és más kisebbségek körében is igen népszerű lett intézkedései miatt. A feketék például annyira kedvelték, hogy a Nobel-díjas író, Toni Morrison egyenesen az első fekete elnöknek nevezte.

Toni Morrison Pulitzer-díjas író
Toni Morrison, Pulitzer-díjas író

Elárulta, milyen alsót hord

A választása mondjuk nem feltétlenül menő – a fecskét preferálja inkább –, na de akkor is: elmondta. Igaz, saját bevallása szerint később meg is bánta.

Botrányokban is erős volt, főleg nőügyekben

Emiatt piedesztálra még véletlenül sem emelnénk, de az MTV-érzéshez ez is hozzátartozik a maga módján. Az afférjukat azóta megbánó Monica Lewinskyt nyilván nem kell bemutatni, de messze nem ő volt az egyetlen: közel tucatnyi nő állította, hogy volt dolga Bill Clintonnal. Ezeknek és más problémás ügyeinek köszönhetően hivatalából történt távozása idejére az ügyvédi számlái már 12 millió dollárra rúgtak – nem mellesleg pedig ő volt az első amerikai elnök, akit regnálása alatt fogtak perbe.

Monica Lewinsky és Bill Clinton
Monica Lewinsky és Bill Clinton

Hibátlanul teljesített egy Én kicsi pónim-tesztben

Ez már az elnöksége után történt, de nem lehet elhallgatni: egy rádióműsorban próbálták megszívatni azzal, hogy feltettek neki három kérdést a kislányok kedvenc lovacskáiról, ám ő mindegyikre helyesen felelt.

Azt is tudjuk, milyen alsót hord – Bill Clinton 70 éves

Teljesen megeszi az almát

Na jó, ma már nem mindig, de olyankor tényleg: a magházat és a magokat is elfogyasztja. Egy professzorától tanulta a dolgot, aki azt mondta, hogy a hasznos ásványi anyagok mind a csutkában vannak.

Bill Clinton washingtoni almatermelőkhöz beszél
Bill Clinton washingtoni almatermelőkhöz beszél

Lehet még belőle first gentleman is

Ahogyan nő még nem járt elnökként a Fehér Házban, úgy férfi sem az elnök házastársaként – neje, Hillary Clinton révén azonban könnyen lehet, hogy Bill Clintonnal hamarosan megtörik a jég ezen a ponton is. Hab a tortán, hogy ő ezt ráadásul ugye exelnökként abszolválná, és szerepet kapna Hillary kormányában is – erre már tényleg nem lehet mást mondani azon kívül, hogy rock and roll!  

Azt is tudjuk, milyen alsót hord – Bill Clinton 70 éves

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése