Sztárok

Óriási veszekedés a Nyerő Párosban: Kabát Péterék nem tudtak leállni

Kabát Péteréknél elszakadt a cérna, és annyira belehergelték magukat az egyik feladatba, hogy óriási veszekedés tört ki a Nyerő Páros-villában.

A Nyerő Páros mai adásában a lányoknak kellett megmutatniuk, hogy felismerik-e párjuk ruháit, ami egy futószalagon érkezett. Öt ruhát kellett eltalálni, amit közben a srácoknak fel is kellett venniük.

Kabát Petiéknek egy hajszálon múlott, hogy teljesítsék a feladatot. De egyikőjük se tudta könnyen megemészteni a sikertelen játékot. Mind a ketten a másikra voltak dühösek, és ez szinte az egész napjukra kihatott. Hiába próbálták őket Valkó Eszterék nyugtatni, Róka Andrienne is felidegesítette magát, de a focista sokkal dühösebb volt. (Igen, jól látjátok, ezúttal Valkó Eszter nem sír éppen a Nyerő Párosban.)

Óriási veszekedés a Nyerő Párosban: Kabát Péterék nem tudtak leállni

“Mind a ketten puffogunk, mind a ketten olyanok vagyunk, akik nem engedik csak úgy el a történetet. Látom, hogy vannak párok, akik veszítettek, és mégis halál boldogok, mi pedig még mindig ezen puffogunk, és halálig beszélünk még róla. Úgy érzem magam, mintha egy vesztes meccsen három ziccert kihagytam volna” – magyarázta Kabát Péter.

Óriási veszekedés a Nyerő Párosban: Kabát Péterék nem tudtak leállni

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top