Sztárok

A Sláger FM-en folytatják a Class FM műsorvezetői

Vágó Piros és Abaházi Csaba, a Class FM egykori műsorvezetői Sláger reggel címmel indítanak új műsort a Sláger FM-en.

Vágó Piros és Abaházi Csaba ébreszti mostantól minden hétköznap hat órakor a Sláger FM hallgatóit. A Class FM két egykori műsorvezetője délelőtt tízig vezet majd műsort a 80-as és 90-es évek zenéit játszó rádióadón.

A Sláger FM-en folytatják a Class FM műsorvezető

“A reggeli műsor egy rádióban mindig a szakma csúcsa. Soha életemben nem volt még lehetőségem ebben a műfajban kipróbálni magam. Voltam ugyan hétvégi reggeles még a Danubiusban, de hogy ekkora felelősség legyen a vállamon, és ekkora lehetőséget kapjak az élettől, hogy reggeli műsort készíthessek, ráadásul Vágó Pirossal, az már tényleg a visszautasíthatatlan ajánlat tipikus esete volt” – mondta Abaházi Csaba.

Vágó Piros hozzátette, fontos számára, hogy nem egyedül ül majd a stúdióban. “Csabival mind a ketten 1999-ben kerültünk a Danubiushoz, tehát azóta folyamatosan egymás mellett dolgoztunk. Csípjük egymást, korábban sokszor voltunk együtt kitelepüléseken műsorvezetők. Így volt már alkalmunk közösen ‘megfejteni’ a világot, kicsit jobban megismerni egymást. Azt gondolom, hogy nagyon jó kollegiális viszony van köztünk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top