Sztárok

Óriási elismerés Hosszú Katinkának

Sorozatban harmadszor Hosszú Katinka lett az év úszója a világon. A férfiak között Michael Phelps nyert. Elismerésben részesült Shane Tusup, Hosszú Katinka edző férje is.

A Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala számolt be a sikerről: Hosszú Katinka egymás után harmadszor lett az év úszója. A trófeákat a windsori Ceasars Hotel Colosseum nevű rendezvénycsarnokában adták át a hagyományos FINA-gála keretében.  A legjobb férfi úszó, Michael Phelps 2012 után duplázott.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) immár második éve egy előre meghatározott kritériumrendszer szerint dönti el, kik kapják az év sportolója díjakat. Úszásban az olimpiai eredmények (csak egyéni számok), a világrekordok és a FINA Világkupa-sorozatában elért összetett helyezés, valamint a világranglistákon elért 1-5. hely számított a pontversenybe ebben az évben.

Katinka a következő szavakkal vette át az elismerést: “Először is a nagypapámnak szeretném megköszönni ezt az elismerést, négyéves voltam, amikor megmondta, hogy egyszer olimpiai bajnok leszek. Kicsit hosszú időt kellett várnia, huszonhárom évet, hogy kiderüljön, igaza van. És persze szeretném megköszönni férjemnek és edzőmnek, Shane-nek, hogy megmutatta az utat, és lehetővé tette, hogy beigazolódjon nagypapám jóslata.”

Katinka edzője és férje, Shane Tusup szintén elismerésben részesült: az Év sportolóinak edzői egyaránt különdíjat kaptak egész éves munkájukért.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top