Sztárok

Ezért titkolta a terhességét Horváth Éva

Horváth Éva tegnap bejelentette, hogy terhes, és megmutatta szépen gömbölyödő pocakját. De vajon miért titkolta ilyen sokáig, hogy állapotos? Most kiderül!

Horváth Éva tegnap bejelentette, hogy babát vár. Egy gyönyörű fotóval tette ezt, ami alá azt írta, “ez a legszebb karácsonyi ajándék”. Az nem derült ki, hogy pontosan hányadik hétben jár, de jól láthatóan szépen gömbölyödik a pocakja. Bár eddig is gyakran posztolt magáról képeket, modellként pontosan tudta, hogyan kell állnia ahhoz, hogy ne látszódjon a pocakja és úgy is öltözött, hogy takarja. Egy közeli ismerős szerint azért titkolta ilyen sokáig a terhességét, hogy ne azzal keljen foglalkoznia, mit szólnak mások, szerette volna nyugodtan megélni a boldogságot.

“Évek óta próbálkoztak, szinte mindent megtettek a kedvesével, Gáborral.Végül természetes úton esett teherbe. Szerintem jó édesanya lesz. Mindig nagyon szépen beszél a gyerekekről, jó elképzelései vannak az anyaságot illetően, és akárhányszor kisgyerek volt a társaságában, igen jól kezelte még a nehéz helyzeteket is. Keveseknek árulta el, hogy babát vár. Egyrészt babonából, másrészt nem szerette volna, ha mindenki erről beszél, ha faggatják. Szeretné megélni ezt a hatalmas boldogságot, nem is lehetne szebb a karácsonya” – mondta el a Blikknek Horváth Éva egyik közeli ismerőse

Coming soon ????????????#littleangel#pregnant#pregnancy#cantwait#bestchristmaspresentever @euphoriashop.hu @davidajkai

Horváth Éva (@evahorvathofficial) által közzétett fénykép,

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top