Sztárok

Rosszul alakul Hajdú Péter és Sarka Kata karácsonya

A karácsony a szeretet ünnepe, és talán azokat is közelebb hozza egymáshoz, akik most éppen nincsenek annyira jóban. De úgy tűnik, Sarka Kata és Hajdú Péter esetében ez nem így lesz.

Bár Hajdú Péter és Sarka Kata nem váltak el, mégsem akar rendeződni a viszonyuk. Úgy tűnik, hogy a karácsonyt is külön töltik. Így Sarka Katára, olyan feladatok is hárulnak, amik eddig ismeretlenek voltak a számára. “Életemben először nekem kell a fát egyedül megszereznem, és látom, hogy ez nem olyan egyszerű dolog, de szerintem sikerülni fog. Eddig mindig rám hárult az ajándékok megvá­sárlása, könnyű dolga volt Pe­tinek. Idén nem beszéltünk erről sem, a gyerekek kívánságlistája nálam van. Minden meglesz. Általában 23-án, amikor el­mennek aludni, akkor szokott érkezni a fa. Mire felébrednek, áll feldíszítve, de ajándékok nincsenek alatta, azok napközben kerülnek oda, és vacsora után lehet bontogatni. A gyerekekkel és a szüleimmel töltöm az estét” – mondta el a FEM3 Caféban, majd a Borsnak is nyilatkozott a tervekről.

“Még mindig nem olyan a viszony kettőnk között, hogy a karácsonyt együtt töltsük. Most először fog előfordulni, hogy szenteste nem lesznek a gyerekek az apjukkal. Petinek meglenne a lehetősége, hogy eljöjjön, de egyelőre nem jelezte, hogy szeretne. Igaz, én sem hívtam. A szüleim jönnek hozzám, anyu hozza a sülteket és a halászlevet, én a köretekről és a sütikről gondoskodom. A kicsik csak másnap találkoznak az apjukkal, külön jön a Jézuska” – mesélte Sarka Kata, aki már karácsonyi videót is posztolt:

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top