Sztárok

Scarlett Johansson lett a legjobban kereső színész 2016-ban

Itt az év vége, a számvetés ideje. A Forbes idén is összeállította a legtöbb bevételt hozó színészek listáját.

A Forbes gazdasági magazin számításai szerint Scarlett Johansson idén 1,2 milliárd dollárt termelt a szerepeivel. Leginkább az Amerika kapitány: Polgárháborúban, illetve az Ave, Cézár!-ban érte meg szerepelnie.

Ez a színész hozta idén a legtöbb pénzt

Második és harmadik Chris Evans és Robert Downey Jr. holtversenyben, mindketten 1,15 milliárd dollárt hoztak stúdiójuknak, a Box Office Mojo jegybevételi adatai alapján, nem tekintve az animációs filmeket, amikhez a színészek csak a hangjukat adják. 

A lista felét két film, az Öngyilkos osztag és a Batman Superman ellen adja. A kritikusok fanyalgásának dacára – vagy éppen ezért – nagyon is megérte Ben Afflecknek vagy Will Smith-nek bennük játszani. A listán négy nő kepott helyet hat férfi mellett: Johansson mellett Robbie és Adams is jól szerepelt az  idén.

A lista:

Scarlett Johansson

Chris Evans

Robert Downey Jr.

Margot Robbie

Amy Adams

Ben Affleck

Henry Cavill

Ryan Reynolds

Felicity Jones

Will Smith

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése