Sztárok

Puzsér Róbert durván leszólta Vágó Istvánt

Puzsér Róbert többek között agresszív szektás nyuggernek nevezte Vágó Istvánt, majd részletesen kifejtette, mi is vele a baja. De Vágó Istvánt sem kellett félteni.

Puzsér Róbert a Hír TV-n fu­tó Sznob­jektív című műsorban szólt be Vágó Istvánnak. “A kilencvenes évek végén még akkora volt, hogy felvetődött, köztársasági elnöknek jelölik. Ma meg kit találunk a helyén? Egy agresszív, szektás nyuggert, aki a Facebookon trollkodik” – mondta. “Ő volt a Kádár-rendszer utolsó és a rendszerváltás első nagy médiahazugsága!” – tette hozzá.

A Borsnak részletesen is kifejtette az álláspontját. “Vágó Istvánnal nem az a baj, hogy ne lenne nagy a tárgyi tudása, hanem hogy asszociatív viszonyba hozta a lexikális tudást a műveltséggel, a műveltséget meg az intelligenciával. Ezeknek a fogalmaknak különböző jelentése van, Vágó István azonban összemosta ezeket, és ez a nagy probléma. Sokan kifejezetten Vágó István miatt hiszik azt, hogy a fejükben felhalmozott adatszerű tudás hasznos. Nem a gondolkodásnak meg a vizsgálatnak a különböző nézőpontjai vagy árnyaltsága és sokszínűsége, nem a kreativitás, nem az analitikus, az absztrakciós vagy az asszociációs készség, nem a nézőpont függetlensége, hanem csakis a mindenható tárgyi tudás. Az intelligencia meg a szellemi értékek nem egyenlőek az adatszerű tudással” – mondta.

Puzsér Róbert durván leszólta Vágó Istvánt

De szerencsére Vágó Istvánt sem kell félteni. “Puzsér szerint az a baj velem, hogy »asszociatív vi­szonyba hoztam a lexikális tudást a műveltséggel, a mű­veltséget meg az intelligenciával«. Nekem pedig az a bajom vele, hogy a rádióban, tévében, minden rendelkezésére álló médiumban rendszeresen ilyen dühkitörésekre vetemedik: »Vágó egy agresszív szektás nyugger, aki a Facebookon trollkodik.« Ez nem pontosan az, amit fentebb állított. Ha egyszer kiderül, mi is voltaképp Puzsér baja, majd megfontolom, érdemes-e bármilyen párbeszédet folytatni vele. Ennek addig csekély esélyét látom” – zárta rövidre

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése