Sztárok

Boros Lajos a hűtlenségéről: gyáva voltam

A munka és a karrier fontosabb volt Boros Lajosnak, mint a felesége vagy a család, legalábbis jó néhány évtizedig. Ma már talán másképpen szervezné az életét.

Egyfajta megszállottságnak írja le Boros Lajos azt, ahogyan ő a munkájához viszonyult. Bármibe is kezdett, legyen mondjuk a zenélés, akkor abban akart kiemelkedőt nyújtani, és ha akkor a felesége megkérdezte, mi a fontosabb, a gitár vagy ő, akkor Boros gondolkodás nélkül a hangszert választotta. “Nem volt bennem annyi bölcsesség, én mindig a saját korosztályomnak megfelelően voltam hülye. Még ma is, egyébként. Sablonos az életem.”

Statisztikákban jól áll az élete Boros Lajosnak, hiszen több mint negyven éve él házasságban, nem hallani magánéleti botrányokról, évtizedeken át töretlen volt a karrierje, az egész ország ismeri a nevét. “Iszonyúan szerencsés vagyok, és ez találkozik a tudatos törekvéseimmel is. Esélyt kell adni a véletlennek, bele kell szállni a dolgokba, és iszonyú bukásaim is voltak” – mesélte Boros, aki elmondta, hogy négyszer jutott úgy a csúcsra, mintha újra kezdené az életét. Egyszer a gitáros-énekesként, a rádiókabaré vetélkedőjén második lett, aztán megint énekesként, majd rádiósként. 

“A feleségem még mindig azt szereti bennem, hogy meg tudom lepni.”

Boros Lajos a hűtlenségéről:

Boros Lajos ’71-ben vette el a feleségét és egy évvel később nyerte meg a Ki mit tud? vetélkedőt, majd ezután nagyjából 14 éven át délután 3-kor elindult otthonról és éjjel 3-kor ért haza. “Ilyen közismertség mellett nem tudsz olyat csinálni, hogy ne bukj le. Nem állítom, hogy sosem csaltam meg a feleségemet, csak nem hozom nyilvánosságra.”

 

Joshi Bharat rákérdezett: gyávaságból nem tette meg, vagy hűséges típus? “Mind a kettő lustaság. Amiért néha megtettem, az azért volt, mert azt mondtam: nem fogok úgy meghalni, hogy… De igazad van, gyáva is voltam emellett.”

Boros Lajos a hűtlenségéről:

“Az a típusú férfi vagyok, akihez, ha odajön a nő, és azt mondja, fülig szerelmes belém, akkor arra gondolok, hogy ennek mennyi baja lehet az életben, és ezt most mind az én hátamra akarja tenni. És nem arra, hogy milyen alakja van, vagy hogy csókol. Nagyon hülyén jár az agyam, ami megvédett, és csomó élménytől megfosztott.”

Boros Lajos kalandjairól a felesége is tudott, és ahogy a rádiós fogalmaz: a felesége okosabb nála, mindig is okosabb volt.  “A hosszú házasság titka, hogy rengeteget változtunk mind a ketten. Ő rengeteg dolgot szeretett bennem, és tudott engem kezelni is” – mesélte Boros a Másképpen- beszélgetés Joshi Bharattal című műsorban.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top