Sztárok

20 évvel Diana halála után Vilmos herceg bejelentést tett

Míg Harry herceg Diana hercegnő halála óta többször járt Párizsban, többek között sporteseményeken, addig Vilmos képtelen volt betenni abba a városba a lábát, ahol édesanyja húsz éve elhunyt. Most azonban odaküldik.

“Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe az édesanyám és ne hiányozna pokolian. Lassan húsz év telt el a halála óta, de a szeretetem sosem múlik el”nemrégiben mondta ezt Vilmos herceg egy rendezvényen, ahol többek közt arról beszélt, milyen fontos kimutatni az érzelmeket s beszélni azokról. Azonban vannak érzelmek, melyeket még ő sem tud legyőzni.

Vilmos herceg 20 év után elmegy anyja halálának helyszínére

Nem véletlen, hogy a cambridge-i herceg húsz éve nem járt Párizsban, ott, ahol anyja 1997-ben életét vesztette.

Most azonban nincs választása, muszáj mennie. Bejelentették, hogy a brit külügyminisztérium szervezésében a herceg és felesége, Katalin hercegné kétnapos hivatalos útra megy Párizsba március 17-én és 18-án. Nyolc eseményen vesznek részt. Vilmos szinte minden felkérésére igent mondott, de két pontból nem engedett:

  • nem látogat el a Pont de l’Alma hídhoz, melynél édesanyja súlyos autóbalesetet szenvedett;
  • és nem megy el abba a kórházba, ahol húsz éve, augusztus 31-én anyja, Diana hercegnő életét vesztette.

Diana emléke előtt máshogy tiszteleg Vilmos és az öccse. A hercegnőről készült szobrot állítanak fel Londonban, a Kensington-palotában kiállítás nyílik Lady Di ruháiból, ugyanitt egy róla elnevezett emlékkeretet építenek, amit a nagyközönség előtt is megnyitnak, és várhatóan istentiszteleten is megemlékeznek róla.

Vilmos herceg 20 év után elmegy anyja halálának helyszínére

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése