Sztárok

Tahi Tóth Lászlóra terápiaként hatott a Kossuth-díj

A hónapok óta kórházban lévő Tahi Tóth László igazán boldog volt a Kossut-díja láttán, együtt ünnepeltek a feleségével a kórteremben.

Az agyműtéten átesett Tahi Tóth László helyett a felesége vette át a Kossuth-díjat. “Sajnos Laci nem lehetett ott a parlamenti rendezvényen szerdán, de a legfontosabb, hogy mielőbb felépüljön – mondta a Blikknek Kárászy Szilvia, – Több kitüntetett – többek között Nagy-Kálózy Eszter, Marton László és Radnóti Zsuzsa –, akik szeretik a férjemet, odajöttek hozzám, hogy adjam át gratulációjukat, amit meg is tettem nem sokkal az esemény után. Nagyon örült Laci a sok köszöntésnek, s persze a díjnak is, ami fél évszázados művészi munkájának eddigi legnagyobb elismerése, és amit a legjobb terápiának tart a gyógyulás folyamatában. Igen boldog volt a kis szobor láttán, együtt ünnepeltünk a kórteremben.”

Tahi Tóth László felesége további jó hírekkel is szolgált a férje gyógyulásával kapcsolatban. “Egyre jobb a kedve, még humorizálásra is futja az erejéből. Olyan hév és erő van benne, ami bizakodásra ad okot. Talán egy-két hét, és újra otthon lesz, ami persze nem azt jelenti, hogy rögtön a színpadra is léphet, amire annyira vágyik. Most állítják be a gyógyszereit, hogy odahaza is tovább gyógyuljon a segítségükkel” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top