Sztárok

Szevasz, péntek! – Flitteres bugyiban riszál ÉNB Alexa

Elkészült ÉNB Alexa újabb videoklipje a Túlpart című dalhoz – igen, nem kell annyira meglepődni, volt neki már egy dala, döbbenet –, amelyben flitteres dresszben riszálja.

2015. augusztus 27-e óta várjuk, hogy Éjjel-Nappal Budapest szereplője újabb klippel örvendeztessen meg minket. Bár azt mindenképpen tegyük hozzá, hogy az ÉNB Alexa láthatóan sokan fejlődött az első, Bang Bang című dala óta. Abban is  volt mondjuk flitter meg aranybugyi… Szóval nagyon vártuk az újabb magyar táncdalt, már csak azért is, mert februárban még a hóban kellett szegény Alexának tűsarkúban pózolni, és az a forgatás nem sok jóval kecsegtetett.

De most itt van, ami még nem volt. ÉNB Alexa új klipje, a Túlpart. Ami elég szolidan kezdődik. Ezzel:

Szevasz, péntek! - Flitteres bugyiban riszál ÉNB Alexa

Aztán megérkeznek a Magic Mike főszerepéről lemaradt magyar fiúk.

“A nézők is láthatták, ahogyan a klip készült, félmeztelen fiúkkal és  rengeteg kamerával. Ez egy image-klip, úgyhogy nincsen benne történet.”

via GIPHY

A lány szerint a klip lényege, hogy csak róla szól.

“Azt sugallja, hogy egyáltalán nem vagyok tökéletes. Rengeteg mindent megváltoztatnék magamon, de nem véletlenül kaptam ezeket a tulajdonságokat, és ezekkel fogok élni” – mondta határozottan a mongol származású sorozatsztár. 

Ilyen a nem tökéletes ÉNB Alexa

Szevasz, péntek! - Flitteres bugyiban riszál ÉNB Alexa

ÉNB Alexa azt mondja, ő elfogadta magát olyannak, amilyen. “Nem vagyok túl vékony. Vannak hibáim, amiket megpróbálok szeretni.”

Szevasz, péntek! - Flitteres bugyiban riszál ÉNB Alexa

Az Alexa videójához tartozó közleményben egyébként ez áll: “A tavaly augusztusban elkészült Bang Bang című dal már majdnem 5 milliós nézettségnél jár az interneten.” Üzennénk, hogy az a tavaly igazából 2015. De a nézettséghez gratulálunk. Jöjjön is az aranydressz.

Szevasz, péntek! - Flitteres bugyiban riszál ÉNB Alexa

Azt azért érdemes megjegyezni, hogy ÉNB Alexa fiatalon zeneiskolába járt, és komolyzenét tanult, jelenleg is folyamatosan képzi magát, énektanárhoz jár, és az a célja, hogy énekesnő legyen. Javasoljuk neki, hogy jelentkezzen az új X-Faktorba, ahová mi már megszavaztuk a zsűrit.

Szevasz, péntek! – Flitteres bugyiban riszál ÉNB Alexa

“Ha nem jön össze a hírnév és a csillogás, én akkor is énekelni fogok, mert ez az, ami igazán boldoggá tesz.”

Legyen ez egy csodálatos végszó. A videót összefoglalnánk egyetlen gifben.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése