Sztárok

Megegyezett Kanye West és Presser Gábor

Sikerült megegyeznie egymással peren kívül Kanye Westnek és Presser Gábornak a rapper 2013-as száma miatt. West a Gyöngyhajú lány zenéjét használta fel egy dalához.

New Slaves című dalában Kanye West az Omega Gyöngyhajú lány című dalából használt fel hangmintát, a bíróság elé került ügynek pedig most pontot tettek a végére, miután a rapper peren kívül megegyezett Presserrel.  A megegyezés két nappal azelőtt történt, hogy Westnek tanúskodnia kellett volna a bíróság előtt. Részleteket egyelőre nem tudni.

A hírek szerint Presser Gábor 2,5 millió dollárt követelt Westtől, miután a rapper kerek 85 másodpercet használt fel a zenéjéből, ami kicsit több mint a dal egyharmada. Presser azután követelt átszámítva 717 millió forintot, hogy félmillió példányban adták el a Yeezus nagylemezt, amin a New Slaves is szerepelt, mint az album egyik slágere. Ehhez képest Presser mindössze 700 dollárt kapott jogdíjként.

(via Index)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top