Sztárok

Fiatalabb nőre cserélték Magdi anyust

Magdi anyus, azaz Fodor Zsóka évekig adta az arcát egy diszkontlánc plakátkampányaihoz, most azonban egy korábbi szépségkirálynő veszi át a helyét.

Mióta karaktere nyolc éve tragikus körülmények között távozott a Barátok köztből, Fodor Zsóka keveset szerepel a hírekben. Egy időre még Békéscsabára is hazaköltözött, mert megunta a fővárosi nyüzsgést.

Fiatalabb nőre cserélték Magdi anyust

Mégis éveken keresztül országszerte bele lehetett botlani Fodor Zsóka képeibe, hiszen egy nagy diszkontlánc ablakairól és szórólapjairól mosolygott ránk. Ennek azonban most vége: Zsókát fiatalabbra cserélték.

“Ennyi volt ebben, egy kicsit sem bántam meg. Nem csak én, az emberek is nagyon szerették. Szegeden például már több helyről is hallottam, hogy azt mondják: Na, megyek a Zsókába! Megyek Magdi anyushoz! Én kizárólag minőségi felkérésekre mondok igent, és ez az volt. Az utolsó egy évben már csak az arcomat adtam, előtte azonban éveken át jártam az úgynevezett vásárlók napjára, még Erdélyben is. Volt a helyszínen Szerencsekerék, fotózkodhattak velem a rajongók, beszélgethettünk. Az egyik legmeghatóbb találkozásom is egy ilyen rendezvényen történt: egy hölgy odalépett hozzám, azt mondta, kilenc gyermeke van, és mindegyiket úgy szoptatta, hogy közben Magdi anyust nézte” – emlékszik vissza Fodor Zsóka.

A helyét Nagy Mónika szépségkirálynő, a Miss Éden Európa 2006-os győztese veszi át, aki korábban már szerepelt Zsókával párhuzamosan a cég kampányaiban, írja a Bors.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése