Sztárok

Kiderült, ki a párja Mihalik Enikőnek

Mihalik Enikő általában nem beszél a magánéletéről, de most kivételt tett. Mesélt a párjáról és a közös terveikről is.

Mihalik Enikő elárulta, hogy a kedvese 32 éves, és egy menő magazin vezérigazgatójaként dolgozik, már a családalapítás is szóba került náluk. “Öt éven belül szeretnék anyává válni. Ez nem jelenti azt, hogy nem dolgoznék tovább, folytatnám a modellkedést, a divattervezés pedig egy új szakasza az életemnek. Mindig is érdekelt, és amikor már a menedzserem is rákérdezett, akkor úgy voltam vele, hogy a tettek mezejére kell lépnem”magyarázta Mihalik Enikő, akinek most kerül piacra az első Sugarbird-kollekciója.

“A részletek is nagyon fontosak számomra, rengetegszer variáltam, de akár a legapróbb dolgokat is. Ha valami nem volt szimmetrikus, vagy szerintem az egyik virág két milliméterrel arrébb jobban mutat, akkor azért szóltam” – mondta el Mihalik Enikő a Blikknek.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top