Sztárok

Mégsem annyi: Benkő Dániel Bazsarózsája letagadta korát

Bonyolult ügy Benkő Dániel kedvesének, Bazsarózsának a kora. A Bors úgy tudja, a lány legalább hat évet tagadott le.

Páros lábbal rúgta be sokadszorra a magyar celebközélet kapuját Benkő Dániel mikor közölte, gyereket terveznek kedvesével. A botrányhős lantművész közel hetven éves, legújabb választottja  pedig körülbelül az ő korának harmada. Tényleg nem egyszerű.

Mégsem annyi: Benkő Dániel Bazsarózsája letagadta korát

Bazsarózsa és Benkő a FEM3 Caféba azzal mentek be, hogy a lány most lett nagykorú, ám a beszélgetés közben már azt mondta, tizenkilenc éves.

A Bors megszerzett egy fotót, amin Bazsarózsa 2013-ban ballag egy főiskoláról. Így – írják – az évvesztességet, évismétléseket nem számítva, a frissen nagykorú lány legalább huszonöt éves.

A lap szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba, ezért megkérdezték Benkő Dánielt szerelme valódi koráról, aki rövidre zárta a kérdést: “Egy nő annyi éves, amennyit bevall! Amit mond, azt el kell fogadni!”

Hát jó.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top