Sztárok

Survivor: készül Alexa és Feri nászágya

Nehéz lenne tagadni, hogy forr a levegő a Buwaya törzsben Alex és Feri között. Olyannyira, hogy kapcsolatuk egy újabb fázisba érkezett.

A Survivorben nem a kényelem az elsődleges, de Feri megelégelte a kevésbé komfortos fekhelyet, és nagy fába vágta a fejszéjét: franciaágyat eszkábál, amelyben együtt hajthatják álomra a fejüket az amazon Alexandrával.

„Az első lakhely, amit építettem nem lett rossz, de vannak hiányosságai. Ráadásul a dagály is egyre feljebb ér, így korszerűsíteni kell. A fejembe éjszaka jött egy ötlet, próbálok belőle kihozni egy emelt, csinos kis franciaágyat” – mesél saját terveiről Feri a Survivor mai adásában, aki persze nem egyedül szeretne az új fekhelyen nyújtózkodni. Elképzelései pedig találkoznak Alexáéval, aki már a munkálatokat is árgus szemmel figyelte.

„De jó! Milyen féltékenyek lesznek a többiek” – lelkendezik a fitneszbajnok Alexa, akinek nincs ellenére az együtt alvás. Feri úgy érzi, sikerült Szandrához közelebb kerülnie

„Szandit egy nagyon csinos kiscsajnak tartom, úgy mint nő. Ha azt mondanám, hogy nincs rám hatással, akkor azt mindenki levágná, hogy hazudok” – fűzte hozzá Feri az építési projekthez. Hogy az alkalmi Mekk Elek-barkácsolás mennyire dobogtatja meg Szandi szívét, kiderül a mai adásból 19:00-kor az RTL Klubon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top