Sztárok

Séfek Séfe: Kiderült, mire költi a 10 milliót Tatai Róbert

A Séfek Séfe győztese a jelentkezésnél kisebb célokat határozott meg, ám amikor már látta a fényt az alagút végén, mindenképp győzni akart. A pénzét nem herdálja el, a nyeremény főzőkurzust pedig franciául fogja végigcsinálni.

Wolf András tanítványa, Tatai Róbert hatalmas küzdelemben nyerte meg a Séfek Séfét. A 23 éves felvidéki szakács semmiképp sem hagyná ott a munkáját, de persze megragadná az adódó lehetőségeket. „Egy helyi étteremben dolgozom Szlovákiában, és nem tervezem, hogy otthagyom, hiszen nagyon jól érzem magam ott. Egyelőre nem költözöm Budapestre, de biztosan átjárok majd hetente több alkalommal. Nemsokára megyek Lyonba, a franciaországi Paul Bocuse Intézet 3 hetes szakmai továbbképzésre, amit francia nyelven fogok végigcsinálni. Nagyon várom már, szakmailag hatalmas előrelépés lesz ez is, ahogyan a Séfek Séfében töltött idő is azt volt” – mondta az NLCafe.hu-nak Róbert, aki még mindig nem tudta feldolgozni, hogy Ördög Nóra az ő nevét mondta ki a verseny végén.

A családom és a menyasszonyom végig támogattak, nagyon büszkék rám. Ha rosszabb napom volt, mellettem voltak, és átsegítettek a válságon. Természetesen nagyon örülnek, hogy nyertem, és annak is, hogy nem herdálom el a pénzemet, hanem további terveim vannak” – mesélte Robi, majd rátért azokra a bizonyos tervekre.

Szeretnék további főzőkurzusokon részt venni, leginkább a skandináv országokban, illetve még keresem azt a vállalkozást, amibe befektethetek. Egyelőre nem nyitok éttermet, de ha jól bánok a pénzemmel, remélem egyszer erre is sor kerül. Az esküvőm egyelőre várat magára, de arra is félrerakok egy kis összeget természetesen…

Robi a mentorséfével, Wolf Andrással való viszonyáról is beszélt. „Rengeteget tanultam tőle, mind emberileg, mind szakmailag. Amikor megdicsért, az lendületet és motivációt adott, nemcsak magam miatt szerettem volna nyerni, hanem miatta is. Az, hogy büszke volt rám, sokat jelentett. A mai napig beszélünk, remélem, hogy fogunk még együtt dolgozni” – mondta sejtelmesen az első magyar Séfek Séfe győztes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top