Sztárok

Ábel Anita 160-nal száguldott, meg is lett az eredménye

Egy rallyautót próbált ki a műsorvezető, ahol azt is megmutatta a gyorshajtáson kívül, hogy mi az, amit nem szabad vezetés közben csinálni.

Mostanában rengeteg celeb a volán mögött készít live videót, pedig az autózás közbeni mobilozás az egyik vezető baleseti ok az utakon. Annak bizonyítására, hogy az autóban nem érdemes elővenni a telefont, az egyik rally csapat pilótája, Herczig Norbert elvitte egy körre Ábel Anitát, ahol három kihívást kellett teljesítenie a mozgó autóban. Bár az SMS-írás, üzenetolvasás és szelfizés elsőre nem tűnik nehéz feladatnak, az időnként 160 km/órás sebesség miatt azonban még az anyósülésen ülő Anitának is beletört a bicskája.

„Egyébként elég szabálykövető vagyok, sosem lépem túl a megengedett sebességhatárt. Életemben egyszer karamboloztam, akkor sem én voltam a hibás. Régebben vagányabb voltam, és előfordult, hogy mobiloztam a kocsiban, de mióta gyerekem van, már egyáltalán nem teszem, ezt nagyon fontos szabálynak tartom” – mesélte Anita, akinek, mint kiderült, rendkívül jól áll a farmersort

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése