Sztárok

Gáspár Evelin: rám törték az ajtót a NAV-os botránynál, azóta pánikbeteg vagyok

Gáspár Evelin még sosem szólalt meg édesapja, Gáspár Győző NAV-os ügyével kapcsolatban, most azonban megtört a jég. A showman lánya sokat változott: mióta átélte ezt a szörnyűséget, átértékelte az életét.

Gáspár Evelin édesanyjával, Gáspár Beával kap szerepet a ma esti Észbontókban a VIASAT3-on. A műsor alapvetően előítéletekre épül, hiszen ránézésre kell megmondani a szereplőkről, hogy mennyire műveltek. Evelin sokat tudna mesélni az előítéletekről, gyakorlatilag az egész élete erről szól.

„Belenőttem a szereplésbe, hiszen 10 évesen már naponta képernyőn voltam a Győzike Show miatt. Elfogadom ezt a helyzetet, de most, 23 éves fejjel fogtam fel, hogy mivel is jár ez az egész. Sokat formálódott a személyiségem, hamar felnőttem, talán hamarabb, mint a kortársaim. Éppen ezért nagyon jól kezelem az embereket, ez is kialakult az utóbbi években, és ez abszolút pozitív hozadéka a szereplésnek” – kezdte Gáspár Evelin az NLCafe.hu-nak. 

„90%-ban előítéletesek az emberek velem kapcsolatban, de szerencsére sokan pozitívan csalódnak. A leggyakrabban azt mondják, hogy milyen magas vagyok, közvetlen és jó fej. Egy olyan világban élünk, ahol gyakorlatilag mindenki sztereotípiák alapján ítél meg másokat. Rájöttem, hogy azzal, hogy engem elesettnek lássanak, nekik örömet okoz. Persze, tisztelet a kivételnek, de sajnos kevesen vannak. Az emberek boldogok lesznek attól, hogy másnak rossz, így a saját életük felértékelődik. Ez a NAV-os ügynél csúcsosodott ki” –mondta Evelin, aki a részleteket is megosztotta velünk arról a szörnyű napról.  

„Házkutatást tartottak nálam is, a budapesti lakásomban. Egyszer csengettek, majd szinte rám törték az ajtót. Akkor még velem volt a kutyám, aki engem védett, ezért elzárták. Ordibáltak velem, faggattak, azt sem tudtam, mit mondjak, teljesen váratlanul ért. Kár, hogy nem vettem fel, megmutattam volna az embereknek, hogy milyen kegyetlen tud lenni egy ilyen intézkedés. Átkutattak mindent, majd otthagytak. Ezt 23 évesen megélni pokoli érzés, még most sem sikerült teljesen feldolgoznom. Pánikbeteg lettem, a kutyámnak ugyancsak voltak rohamai, amiket a mai napig nem hevert ki. Ekkor jött az életembe egy ember, akiről nem szeretnék többet elmondani, de ő ott volt mellettem, amikor a legjobban szükségem volt rá. Ahogy édesanyámtól, úgy tőlem is elfordultak a környezetemben élők, mert ciki volt nekik egy ilyen ügybe keveredett emberrel együtt lógni. Sajnos nemcsak a haverok, a családban is akadt, akivel már nem tartjuk a kapcsolatot, ami még rosszabbul érintett. Barátaim eddig sem voltak, eléggé antiszociális vagyok” – részletezte a történteket Evelin, aki tisztában van vele, hogy csakis a családjára számíthat.

Ezt a Drága Követőimre 😍🙈❤️🥂

@evelingaspar által megosztott bejegyzés,

„Sosem voltak igaz barátaim. Voltak időszakosan jó kapcsolataim, de mind elmaradoztak az évek során. Ebben én is hibás vagyok, hiszen egy barátságban ketten vannak, mindkettőnek tenni kell azért, hogy fennmaradjon. Most a telefonom a legjobb barátom, és persze a családom. Virággal is nagyon jó a kapcsolatom – neki vannak barátai, sokat jár velük moziba, szórakozni. Nem irigykedem, teljesen eltérő a személyiségünk.”

Rengeteget posztol a közösségi oldalára: van, hogy Evelin egy luxusautó mellett pózol, vagy éppen drága dolgokat visel magán. Ez sokaknak szemet szúr, gonosz kommentek is akadnak. „Már csak  dacból is megosztom ezeket. Igaz, a pénzünket lefoglalta a NAV, de a tárgyak, amelyek eddig is megvoltak az életemben, ezután is ott lesznek. Nem érintett túl jól, hogy le kellett adnom abból az életszínvonalból, amit eddig megszoktam, de ez is hozzásegített ahhoz, hogy jobban tudjam értékelni azt, ami megadatott. Összességében azt kell mondanom, hogy bár pokoli hónapokon vagyok túl, sokat tanultam az életről. Eddig is az volt az egyik legnagyobb célom, hogy önálló legyek anyagilag, a történtek rádöbbentettek, hogy ez még fontosabb, mint ahogy eddig gondoltam.”

🐜 Black Stroll 🐜

@evelingaspar által megosztott bejegyzés,

Evelin az Észbontókról is beszélt, örült, hogy végre újra egy csapatban volt az édesanyjával. „Szerepeltünk már együtt korábban, nagyon izgalmas ez mindkettőnknek. Érdekes, hogy bár sokat vitázunk apró dolgokon, amikor kell, akkor össze tudunk fogni, és mondhatom, nagyon jó csapatot alkotunk!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top