Sztárok

Hujber Ferenc hazajött

Hujber Feri most először jött haza, mióta kiköltözött Kanadába. Jó oka volt rá.

Hujber Ferenc Kanadában él, de most hazalátogatott. Két oka is volt erre, az egyik, hogy láthassa a gyerekeit, a másik pedig, hogy intézze a válással kapcsolatos teendőket. Úgy tudni, nagyjából egy hetet tölt az országban.

A Gyerekek a szentestét az anyjukkal és Cynthia új párjával töltötték, de az ünnepek között sokat voltak az apjukkal, Hujber Ferivel is.  „Karácsony előtt néhány nappal még Angliában volt Feri, onnan repült később haza. Nagyon szerette volna már látni a gyerekeit, nem is csodálom, hiányoztak neki. Szinte rögtön találkozhattak is, és sok időt töltöttek együtt – mondta a Blikknek Hujber Feriék egyik, neve elhallgatását kérő ismerőse, aki azt is elárulta, hogyan karácsonyozott a család a színész nélkül. – Cynthia és az új párja, Roland együtt volt szenteste a gyerekekkel, valamint a családtag­jaikkal. Igazán meghitt, békés volt az ünnep, Cynthia nagyon örült, hogy így zajlott az egész. Pár nappal később pedig négyesben mentek el falat mászni. Feri elfogadta Rolandot, örül, hogy a gyerekei is jól kijönnek vele.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top