Sztárok

Miklós Edit: „Reggelente még elfog a szomorúság”

Miklós Edit a hétvégén súlyos térdsérülést szenvedett, ezért a téli olimpiát biztosan ki kell hagynia. Az MTI-nek adott interjújában elmondta, hogy emiatt reggelente még szomorú, de most arra kell koncentrálnia, hogy újra egészséges legyen, és tudjon ismét síelni.

„Próbálok nem csüggedni. Sokkal egyszerűbb lesz, már csak azért is, mert tavaly mindkét lábamat műtötték, most csak a jobbat” – jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón a lesiklásban olimpiai hetedik helyezett sportoló. „Rövidebb is lesz a felépülés, mint az előző, de konkrét időpontokat nem beszéltünk meg. Ami biztos, hogy a hat hónapot biztosan kivárjuk a sízéssel.”

Miklós Edit a hétvégi, újabb balesetét felidézve azt mondta, részben az ő hibája volt, mert nem a helyes testtartásban ért az utolsó előtti kapuhoz. Megjegyezte, sokkal nehezebb lenne feldolgoznia a helyzetet, ha elfordultak volna tőle az újabb sérülés miatt, de erőt ad neki a sok biztatás és érdeklődés, például a versenyzőtársak 90 százaléka is írt neki. „Mindenképpen szükségem lesz lelki segítségre. Tavaly azért kellett, hogy újra bízzak magamban, amikor sízek, és ne féljek a sérüléstől. Most ezzel már nem lesz gond, mégis nehezebb lesz lelkileg, mivel lemaradok az olimpiáról. Mert azt megtartják, csak nélkülem. Emiatt reggelente még elfog a szomorúság” – mondta a csíkszeredai születésű síző, akivel Vura Márta sportpszichológus foglalkozik. Miklós Edit nem biztos abban, hogy megnézi a phjongcshangi síversenyeket, de ezt nem a fájdalmával magyarázta, hanem a közép-európai idő szerint hajnali kezdési időponttal. Mint mondta, az eredményeket biztosan megnézi, mert kíváncsi rájuk.

A rehabilitáció kapcsán elárulta, a gyógytorna már elkezdődött, de lézeres kezeléssel is segítik a mielőbbi felépülést. Egyelőre 15 kilóval terhelheti a lábát, ami hamarosan harmincra nő, illetve jelenleg 90 fokban hajlíthatja a térdét. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem rásérült az előző térdproblémájára, ugyanis ezúttal más helyen szakadt el a keresztszalagja, éppen ezért nem ért egyet azokkal a véleményekkel, hogy túl korán tért volna vissza, már csak azért sem, mert nem volt fájdalma a versenyzések közben.

Korom alapján beleférne még a következő téli olimpia, de négy év hosszú idő, így egyelőre nem gondolok rá. Lépésről lépésre szeretnék haladni. Az első lépés az, hogy ismét egészséges legyek, és újra tudjak sportolni és síelni” – válaszolt az MTI kérdésére a 29 éves Miklós Edit. Egy új autót is kapott a szponzorától, aki ilyen nehéz időkben sem fordult el tőle, amiért a sportoló nagyon hálás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top