Sztárok

Ezért tett feljelentést Benkő László

Benkő László és fia szűrét azért tenné ki a Zamárdi Önkormányzat, mert túl hangos a tizenegy éve működtetett PartyFészek nevű mulatójuk. Az Omega énekese és fia feljelentést tettek – írja a Bors.

Benkő Lászlónak és fiának szíve csücske a balatoni mulató, amit most a Zamárdi Önkormányzat ledózeroltatna – írja a Bors. Az Omega énekese és fia feljelentést tettek. „Az önkormányzat egy megbízottja kiment a helyszínre megmérni a hangerőt, a jegyzőkönyvbe pedig azt írta, hogy a Party­Fészek egyik illetékese is jelen volt a méréskor. Ez nem igaz, ezért feljelentést tettünk okirat-hamisítás miatt” –mondta Benkő László.

„A vendéglátóegység önkormányzati területen helyezkedik el, bérleti szerződés formájában adták ki határozott időre. A meghosszabbítást attól tették függővé, hogy semmi probléma nem léphet fel, és a zajszint nem haladhatja meg a megengedett határértéket. A zajszakértő megállapította, hogy átlépték a határt, ám az általa írt okiratban valótlan tényt közölt. Ügyfeleim léptek, és a rendőrséghez fordultak, büntetőeljárás indult az ügyben” – mondta a zenész ügyvédje.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top