Sztárok

Megcsalhatta 22 évvel fiatalabb párja Janza Katát

Váratlanul ért véget Janza Kata és Pesák Ádám másfél éves kapcsolata, úgy tűnik, nem véletlenül.

Közösségi oldalán jelentette be Janza Kata: véget ért kapcsolata Pesák Ádámmal. Az Operettszínház színésznője 2016 végén került közel a mindössze 23 éves Pesákhoz egy közös darab próbái során. Janza és Pesák egy éve össze is költöztek, és sokáig úgy tűnt, rácáfolnak azokra, akik szerint a köztük lévő huszonkét év korkülönbség miatt eleve bukásra van ítélve szerelmük.

Janza Kata hivatalosan úgy fogalmazott, eltávolodtak egymástól, mivel jelenleg életük különböző szakaszaiban vannak. „Ádámmal azt a döntést hoztuk, hogy egymást békében elengedve, külön utakon megyünk tovább” – szólt a közlemény, de a felszín alatt komoly indulatok dúlhatnak a színésznőben.

Janza Kata és Pesák Ádám

Pesák Ádám ugyanis megcsalhatta Janza Katát, írja a Bors. „Többen suttogták, hogy Ádám az egyik kolléganőjével került közelebbi viszonyba a Talpra magyar! című musical próbái alatt. Sokan látták őket együtt, látszott, hogy nagyon egy hullámhosszon vannak. Azt nem lehet tudni, mi alakult ki köztük a próbák alatt, mindenesetre eléggé beszédes, hogy ilyen hirtelen bomlott fel az elválaszthatatlannak tűnő kötelékük Katával” – mondta a lap informátora. Janza és Pesák nem reagált az újság információira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top