Sztárok

Korai klimaxa van Molnár Anikónak

A VV2 és a Nagy Ő egykori sztárja sokkos állapotba került, amikor mindez kiderült.

A hot! magazinra hivatkozva írja a Bors, hogy Molnár Anikó már fiatalon úgy döntött, hogy nem vállal gyereket, és így választott mindig párt is magának. Mégis, amikor orvosa közölte vele, hogy nem lehet gyermeke, rosszul érezte magát, hogy már túl késő. „A vizsgálatokból kiderült, hogy korai klimaxom van. A hír letaglózott, sokkos állapotba kerültem, hiszen eddig legalább megvolt annak a lehetősége, hogy esetleg meggondolom magam, hogy találkozom az igazival, akinek örömmel szülök majd. És persze azt is fel kellett dolgoznom, hogy öregszem, változom. Így most, negyvenkét évesen át kell értékelnem az életem” – közölte. 

Legutóbb arról írtunk, hogy Molnár Anikó látványosan lefogyott, mint kiderült, egy szakítás áll a háttérben.

Öt évig együtt voltam valakivel, de boldogtalan voltam ebben a kapcsolatban. Emiatt állandóan nassoltam, este tizenegykor még spagettit zabáltam, és csak úgy gyűlt rajtam a bánatháj. Két hónapja úgy döntöttem, lezárom ezt a kapcsolatot, mert hiába az együtt töltött évek száma, ha két ember nem teszi egymást boldoggá, ki kell lépni belőle

– mondta. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top