Sztárok

Nem áll többé színpadra Kulka János

A színész még mindig nem tért vissza két évvel korábbi stroke-ja után a színjátszáshoz, és ez már minden bizonnyal nem is változik, állítják Kulka ismerősei.

Kulka János más ember lett két évvel ezelőtti stroke-ja után. A színész valószínűleg fiatal kora miatt élte túl az agyi infarktust, mely után hónapokig kórházban feküdt, és a mai napig nem épült fel teljesen. Azóta természetesen színpadi szerepet sem vállalt, mindössze egy mozifilmben láthatták rajongói.

Kulka János Ujj Mészáros Károly krimijében (Fotó: MTI/Kallos Bea)

Egy barát szerint ez már nem is fog változni, és Kulka János a következő évadra nem hosszabbít szerződést a Katona József Színházzal. „János világéletében maximalista volt magával és a környezetével szemben is. A próbákon száztíz százalékon teljesített, a színpad számára szentély, ahova kizárólag összeszedetten, átszellemülten szabad belépni. A betegsége pont abban akadályozza, amire törekedett művészileg, nevezetesen, hogy a lehető legtökéletesebb alakítást nyújtsa” – mondta a Borsnak a névtelenül nyilatkozó ismerős.

A lap szerint Kulka stroke-ból visszamaradt beszédhibája mozifilmekben könnyebben korrigálható, mint a színpadon. Bár amikor Kulka János pár hete kamera elé állt, mi nem úgy vettük észre, mintha probléma lenne a beszédével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top