Sztárok

Dobó Ági megmutatta, milyen hajlékony

Az egykori szépségkirálynő, aki nemrég bebizonyította, hogy hamisítatlan konyhatündér, most teljesen új terepen próbálta ki magát. Dobó Ági ebben is megállta a helyét.

Dobó Ági energikusan toppant be a jógaórára, és bár tartott tőle, hogy ez a mozgásforma nem fog neki menni, végül alig kellett egy két tartást igazítanom, mert tökéletesen hajtotta végre a csavaros ászanákat.

Sztarjóga Dobó Ágnessel (fotók: Szabó Gábor – csak a jóga interjúhoz használhatóak fel)

„Sosem jógáztam még, ezért kicsit féltem is ettől az órától. Tartottam attól, hogy nem vagyok elég hajlékony, azt gondoltam, a jóga nem az én sportom. Igaz, sok ismerősöm, barátom jógázik, és mindig dicsérik, folyamatosan hallom tőlük, hogy a testet lelket fitten tartja. Hívtak is már, de eddig nem tudtak rávenni. Most eljött az első alkalom” – mosolygott Ági, akit meglepett, milyen nehéz egy-egy testtartás.

Sztarjóga Dobó Ágnessel (fotók: Szabó Gábor – csak a jóga interjúhoz használhatóak fel)

„Fárasztó volt, fárasztóbb, mint gondoltam, mert olyan izmokat mozgat meg, amikről eddig nem is tudtam. Érdekes volt és üdítő, mert annyira kellett figyelni a kivitelezésre, hogy ennek köszönhetően teljesen kikapcsolt” – vallotta be Ági, aki a futás szerelmese.

„Régebben versenyszerűen futottam, közép- és hosszútávot, most pedig a gyerekeim után futok. Jelenleg arra van időm, hogy letöltsek edzéseket és otthon tornázzak. Nyáron szeretek úszni, télen pedig snowboardozom. Ehhez képest a jóga teljesen másfajta sport” – mondta a Konyhafőnök VIP nyertese.

Sztarjóga Dobó Ágnessel (fotók: Szabó Gábor – csak a jóga interjúhoz használhatóak fel)

„A táplálkozásra szerencsére külön nem kell odafigyelnem, elég változatosan étkezem. Főzni hétvégén szoktam, mert akkor több időm van, sokkal több, mint A Konyhafőnökben, ahol percre pontosan ki volt számítva minden, nem lehetett hibázni. Legutóbb mexikói estet csináltunk, nálunk volt az egész család. Az étkezés összehozza az embereket, körbeüljük az asztalt, sütöm a tortillát, van aki a gyerekekkel játszik, van aki segít a konyhában. Olyanok vagyunk, mint egy nagy olasz család és néha olyan hangosak is” –nevetett Ági, aki ennek ellenére nádszálvékony.

Sztarjóga Dobó Ágnessel (fotók: Szabó Gábor – csak a jóga interjúhoz használhatóak fel)

„Kevés időm van kikapcsolódni. Szeretem a monoton futást az erdőben, mert akkor érzem, hogy kitisztul a fejem, elmúlik a stressz és a fáradság, ekkor gyűjtök energiát a következő kihíváshoz. Néhány évvel ezelőtt az orvosok letiltottak a futásról, mert folyamatosan fogytam, inkább erősítő edzéseket javasoltak” – magyarázta Ági, aki két szép fiúgyermek édesanyja, így adódott a kérdés, hogy az alkata miatt nehéz volt-e teherbe esnie.

Sztarjóga Dobó Ágnessel (fotók: Szabó Gábor – csak a jóga interjúhoz használhatóak fel)

„Elvileg papírom van arról, hogy nem lehet gyermekem, és kellettek is hormonkezelések ahhoz, hogy összejöjjön, de egyszer csak megtörtént a csoda, és jött Beni és vele együtt a kilók is felcsúsztak. Mindig az volt a vágyam, hogy 30 éves koromra legyen négytagú családom, egy szép otthonom és azzal foglalkozzam, amit szívből szeretek csinálni. Mindent úgy rendezett az élet, hogy ezek a vágyak teljesüljenek. Beni születése után elkezdtem blogot írni, és ezzel sok embernek segítettem, rengeteg visszajelzés jött, és ez hamarosan teljes munkaidős állássá nőtte ki magát. Az anyasághoz a nőiséghez, a családhoz kapcsolódó témákat dolgozzuk fel. Értéket közvetítünk a családról a családban létezésről, és ezt szeretik az emberek. Őszintén vállalom, hogy nekem is vannak rossz napjaim, néha hisztis vagyok. Készítünk olyan videókat is, amikor migréntől gyötrődöm, és épp a kisfiam rángat, hogy süssünk muffint… megmutatom, hogy én sem vagyok mindig tökéletes.”

Sztarjóga Dobó Ágnessel (fotók: Szabó Gábor – csak a jóga interjúhoz használhatóak fel)

 „A Konyhafőnök  hatalmas visszaigazolás volt. Alapvetően 5 éve anyuka vagyok és éppen jókor jött egy másfajta kihívás. Egy új világba cseppentem, friss kihívást találtam, olyan szenvedélyt, ami teljesen beszippantott. Nagyon akartam, készültem és tudtam, hogy megcsinálom. Egy csomó kreativitás van bennem, amit a műsorban meg tudtam mutatni. Szerettem a vele járó stresszt az még több erőt adott a küzdelemhez.”

Sztarjóga Dobó Ágnessel (fotók: Szabó Gábor – csak a jóga interjúhoz használhatóak fel)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top