Sztárok

Elhunyt Klapka György húga

Másfél évvel élte túl Klapa Györgyöt testvére, Mária, aki felnevelte az Aranyember legidősebb fiát.

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 88 éves korában elhunyt Klakpa György húga, Mária. Lapinformációk szerint az asszony rákos volt, és egy agyvérzéssel is megküzdött életének utolsó éveiben. Az asszonyt férje mellé helyezik örök nyugalomra.

„Sajnos, sokat szenvedett, nem ment el olyan könnyen, mint a bátyja. Azt hiszem, megváltás volt neki a halál. Az utolsó időben már engem sem ismert meg. Örökké hálás leszek neki, mert szeretettel nevelt, és befogadott, nekem ő volt az anyám, a lányaimnak a nagymamája” – mondta a Blikknek ifj. Klapka György.

Klapka György és húga is 88 évet élt

„Egy éve még kirándulni járt a barátnőivel, igaz, fájt a lába, néha elővette a botot is, de ettől eltekintve jól volt. Viszont nagyon felizgatta magát, amikor megtudta, mi áll a testvére végrendeletében (…) Dühítette, hogy esetleg úgy neveltetett fel vele, hogy nem is Klapka-vér folyik az ereimben. Mondogatta, hogy tudja, nagy szélhámos volt az öreg, de ennyire nem használhatta ki” – mesélte az Aranyember legidősebb fia, mennyire megérintette a Klapka-végrendelet körüli botrány nagynénjét.

Ifj. Klapka György számára Mária persze több volt egyszerű nagynéninél, hiszen gyakorlatilag ő nevelte fel. „Anyám halála után pár héttel apám nála hagyott, ám anyagilag sosem támogatta. Rengeteg áldozatot hozott értem, de nekem sem volt könnyű, mert megtűrtként éltem a családban. A férje alig várta, hogy 18 éves legyek, és kitehessen a lakásból” – árulta el a férfi.

Ez is érdekelheti: egymillió euróért kelt el Klapka György zálogháza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top