Sztárok

Állami kitüntetésre vár Delhusa Gjon

Szerinte a Kossuth-díjat itthon nem a retrósoknak adják. Delhusa Gjon azért kivár, hátha.

Azt írja a Bors, hogy Delhusa Gjon előadóművészt Albániában nemzeti hősként tisztelik, többek között az Albán Kormány Aranykeresztje kitüntetést is megkapta. A napokban ráadásul találkozott Ilir Metával, az Albán Köztársaság elnökével.

MTI Fotó: Mohai Balázs

„Az albán konzulátus vendége voltam, amikor az elnök úr nálunk vendégeskedett – mondta a lapnak Delhusa Gjon. – Nagy megtiszteltetés számomra, hogy személyes jó viszonyt ápolok a nagykövet úrral, Arian Spasséval és a követség munkatársaival. Többek között nekik köszönhetem, hogy Albániában elismerik a munkámat, amit a legmagasabb állami díjjal is honoráltak már. Itthon kitüntettek már a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével 2005-ben. Efölött rangban már csak a Kossuth-díj létezik, azt azonban popzenészként nem könnyű megkapni. A rockzene valahogy jobban megbecsült itthon, mint a retró zene, pedig ez utóbbi újra az aranykorát éli. Természetesen vágyom arra, hogy megkapjam itthon is a lehető legmagasabb kitüntetést, de nem sürgetem a dolgot. Én szorgos méhecske típus vagyok, sokat dolgozom, és türelemmel várok az eredményekre. Heti 2-4 koncertem van most is, remélem, ez még sokáig így lesz. Aztán vagy jön egy kitüntetés, vagy nem. Nem létkérdés, de hogy a közönségem szeressen, annál inkább.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top