Sztárok

Válás után újra boldog: ő Szolnoki Péter szerelme, Viki

A Bon-Bon pályafutása huszonhárom éve tart, mindent lehetett tudni az együttesről, nem úgy az énekeséről. Pedig Szolnoki Péternek van miről mesélnie.

Nem sűrűn szokott a magánéletéről beszélni Szolnoki Péter, ezúttal azonban kivételet tett a BEST magazinnal

„Négy évvel ezelőtt elváltunk a feleségemmel, békében, barátságban, és ez a viszony azóta is töretlen. Való igaz, pár éve árulom a házamat, amíg nem megy, addig a volt feleségem és a három gyerekem ott laknak. Én jó ideje ingázom, az otthonom már Egerben van. Ez Vikinek köszönhető, akivel három éve találtunk egymásra.”

A válásáról és a volt feleségéről, Zsuzsiról nagyon szépen beszél a zenész, úgy fogalmazott: túl fiatalon kerültek össze és egymás mellett lettek ugyan felnőttek, de más irányba fejlődtek, ezért döntöttek a válás mellett. Nehéz időszak volt ez, az énekes nem is akart kapcsolatot ezután, de a sors közbeszólt. Megismerte Vikit, de csak sokkal később és lassan alakult át a kapcsolatuk szerelemmé. 

Szolnoki Péter komoly betegséggel is megküzdött, erről is most beszélt először, mert nem akar már tovább titkolózni. Gyerekeiről, Bogiról, Petiről és Balázsról, valamint a mostani életéről Vikivel a magazinnak mesélt részleteket, és fotókat is mutatott. 

Szolnoki Péter a BEST magazinnal kivételt tett és mesélt a magánéletéről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top