Sztárok

Zalatnay Cini újra edz balesete után

Az énekesnő igyekszik újra formába jönni: Zalatnay Cini ismét el tudott kezdeni edzeni.

Másfél éve szenvedett komoly balesetet Zalatnay Cini: olyan szerencsétlenül csúszott meg egy lépcsőn, hogy több bordáját is eltörte, és egyik térdében levált a porc. Az énekesnő sokáig kórházban volt, később Cini be is perelte az épület üzemeltetőjét, ahol elesett.

Ez azonban már a múlt, és Zalatnay az egyik reggeli műsorban mondta el, hogy most igyekszik megszabadulni attól a pár plusz kilótól, amit az elmúlt időben felszedett. „A sérülésem előtt hetente kétszer jártam itt nálunk, Tárnokon aerobikozni, egyszer-kétszer teniszezni, és háromszor szobabicikliztem. Most ugyanezt elkezdtem csinálni, és próbálom elérni ugyanazt az intenzitást, amit az elmúlt hónapokban nem tudtam. A színpad persze ugyanúgy fogyaszt, ám a munka is könnyebb, ha egyébként is rendszeresen mozgok” – mondta Cini a Borsnak.

Az énekesnő egyébként nem hisz a diétában, inkább mértékkel fogyasztja kedvenc ételeit, de a tojásos nokedliről nem tudna lemondani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top