Sztárok

Dobó Ági egy kocsmában dolgozott

Sört tesztelt a Budai Sörfesztivál előtt Dobó Ági, akiről a csapolás közben kiderült, hogy valamikor egy kocsmában dolgozott.

Augusztus 23-án újra kitárja kapuit az igényes sörfogyasztók előtt a Sörfesztivál a Budai Várban, aminek örömére most először hivatalos, egyedi fesztiválsör is készült. A szervezők sztárvendégei, mint például Dobó Ági, Csordás Tibor és Horváth Tamás, már a rendezvényt megelőzően megkóstolhatták a limitált BDPST Beerfest IPA-t, és a pult mögött is összemérték tudásukat.

Dobó Ági ügyesen csapolta a sört

Annak ellenére, hogy ritkán iszom sört, a fesztivál söre különösen ízlett, mert szeretem a kissé fanyar, kesernyésebb ízvilágot, ami ebben a hűs italban is dominált. Egyáltalán nem vagyok édesszájú, csak a gyerekeim és a párom kedvére szoktam néha édes süteményeket készíteni

– árulta el a véleményét Dobó Ági az új fesztiválsörről. „Nem áll tőlem távol a sörcsapolás, mert a családomnak is volt kocsmája, ahol több nyarat is átdolgoztam évekkel ezelőtt, vagyis volt alkalmam gyakorolni a megfelelő technikát. Szerencsére az emlékek gyorsan visszajöttek, és sikerült most is helytállnom a pult mögött” – mondta Ági a játékos bajnokságon elért eredményéről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top