Sztárok

Sarka Kata titokban vált el Hajdú Pétertől

Múlt héten még azt lehetett olvasni, hogy Sarka Kata ismét férjhez ment, most pedig a Story címlapján fény derült a titkos válásra is.

Nagy meglepetést keltett múlt héten a 444! cikke Sarka Katáról, amelyben már Bessenyi Kata néven szerepelt. Egy futóverseny nevezési listájáról derült ki a névváltoztatás, és azonnal megindultak a spekulációk: Kata újra férjhez ment. De ugye, a válást még nem mondták ki, szóval akkor most mi a helyzet? Ez az NLCafé olvasóit is megosztotta, nagyjából ugyanannyian tartották a hírt képtelenségnek, hiszen Hajdú Péterék még el sem váltak, míg a másik tábor szerint a pár titokban, a színfalak mögött mindent elrendezett.  

Sarka Kata és Hajdú Péter válása befejeződött

A Story magazin utánajárt a történetnek, és ahogy a cikkükből kiderült, Sarka Kata és Hajdú Péter hivatalosan is elváltak. Igaz, az elmúlt két év alatt többször jöttek ehhez hasonló hírek, de most a bennfentes részletesen beszámolt a történtekről. 

„Nemrég, nyár vége felé volt a tárgyalásuk, amin hivatalosan is elválasztották őket”  kezdte a magazinnak a beszámolóját a már említett informátor. A vagyon és a gyerekek megosztásáról, az elmúlt időszakról is sokat tud.

A Storyból kiderült Sarka Kata és Hajdú Péter válásának minden részlete

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top