Sztárok

Geszti Péter végül mégsem akarta börtönbe juttatni a zenekart, akik ellopták a dalát

Állítása szerint ellopták a dalát. Büntetőpert fontolgatott, de elállt tőle.

Nem mondja, hogy kicsodák, de Geszti Péter szerint „egy ismert zenekar” nyúlta le az ő és Dés László egyik dalát. Előbb engedélyt kértek a felhasználásra, amit ők nem adtak meg. Néhány évvel később mégis felhasználták a dalt, ezúttal a megkérdezésük nélkül.

Geszti az ATV-ben mondta el, hogy amikor ezt megtudták, Déssel büntetőpert akartak indítani. „Kifejezetten nem polgári pert, hanem büntetőt, mert ezzel nem pénzt akartunk keresni, hanem úgy éreztük, hogy igazságtalanság történt, és jogsérelem ért minket” – fogalmazott.

Forrás: Geszti Péter FB

Ügyvédje tanácsára végül mégis elállt a pertől, a zenekarnak ugyanis más hasonló jellegű ügye is volt, és ha a büntetési tételek fokozódása miatt a zenekar tagjai börtönbe kerülnek, azt Geszti a szívére vette volna. „Sokadszor csinálták, mi pedig csak egy határt akartunk húzni, és azt üzenni ezzel: srácok! Ne toljátok el a biciklinket, mert az a miénk” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top